nb1.hu

ZTE-Gyirmót: mi lepné meg Waltner Róbertet?

A szurkolók szerepét is kiemelte a tréner.

Pénteken három mérkőzéssel veszi kezdetét a 10. forduló az NB I-ben. A nyitányon a ZTE a Gyirmótot fogadja. Mindkét gárda jó hangulatban várhatja az összecsapást, hiszen az előző két meccset az egerszegiek és a gyirmótiak is megnyerték.

"A hangulat eddig sem volt rossz, de a két győzelem hatására a játékosok is egyre felszabadultabbak. Remélem, ez megmarad, és nem elégednek meg a srácok ezzel a két sikerrel. Pénteken masszív csapat lesz az ellenfelünk, mely fegyelmezetten védekezik és jól kontrázik. Mindig sok összetevője van annak, hogy egy ilyen találkozóból ki jön ki győztesen. Nagyon remélem, hogy jó napot fogunk ki, azon pedig meglepődnék, ha az ellenfél letámadna minket… Fel kell készülni arra, hogy muszáj feltörni a Gyirmót védelmét, de ügyelni kell az ellencsapásaikra is" – nyilatkozta Waltner Róbert a zaol.hu-nak.

Az egerszegi vezetőedző egyébként a szurkolók szerepére is kitért:

"Szurkolóink óriási segítséget adtak az FTC elleni mérkőzésen. Jó volt hallani, ahogy a két tábor egymást éltette, és mindenki a saját csapatát buzdította. A meccs utáni ünneplés pedig óriási öröm volt nekünk és a játékosoknak is. Köszönjük, hogy ennyien elkísértek bennünket, és így buzdították a csapatot. Remélem, hogy itthon is hasonló hangulat lesz, hiszen, ha a szurkolótábor mellettünk áll, az nagyon sokat jelent. Higgyék el, a pályán ez nagyon nagy pluszt ad mindenkinek, a szurkolóknak sem kis szerepük van egy-egy sikerben" – mutatott rá Waltner.

Ahogy tegnap már jeleztük, Florent Hasaninak remekül sikerült a 100. magyar élvonalbeli mérkőzése, hiszen győztes gólt szerzett a Paks ellen. 

A korábban a DVTK-ban is megforduló légiós nehéz mérkőzésre számít a ZTE otthonában.

"Nagyon nehéz mérkőzésre számítok, hiszen a Fradi elleni idegenbeli mérkőzését megnyerte az ellenfelünk. Azonban ha úgy játszunk, mint a legutóbbi mérkőzésünkön, úgy gondolom, megnyerhetjük sorozatban a harmadik találkozónkat is" – nyilatkozta Hasani a gyirmóti klub hivatalos weboldalának.

A ZTE-Gyirmót mérkőzés 15.30-kor kezdődik. 

Tabella a linkre kattintva érhető el
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC