nb1.hu

Zárul az NB I: eldől melyik csapaté lesz a bronz és melyik esik ki – program

Izgalmas meccsek az utolsó fordulóban.

Vasárnap pont kerül az OTP Bank Liga 2018/19-es szezonjának a végére. Az már korábban biztossá vált, hogy a Ferencváros végez az élen. A zöld-fehérek 30.alkalommal lettek bajnokok az élvonalban. A Fradi a Puskás Akadémia otthonában vizitál az utolsó játéknapon. A felcsútiak már korábban bebiztosították a bennmaradásukat, jelenleg a hetedik helyen állnak, ezt a pozíciót akarják megőrizni Hegedüsék.
 

null

null

Az ezüstérmet a MOL Vidi játékosai szerezték meg. A fehérváriak a Haladás stadionjában teszik tiszteletüket. A Hali ugyan az utóbbi hetekben szép menetelést produkált, ám ez sem volt elég ahhoz, hogy elkerüljék a kiesést Horváth Ferenc játékosai. A szombathelyiek számára a szép búcsú lehet a cél. 
 
A harmadik pozícióban még három csapat reménykedhet. A legjobb helyzetben a Loki van, ha a debreceniek két vállra fektetik a Paksot, Herczeg András legénysége zsebeli be a bronzot. Az Újpest ugyanannyi ponttal rendelkezik, mint a DVSC, de kevesebb győzelme van, így a sorsuk már nem a saját kezükben van. Nebojsa Vignjevics fiaira rázós túra vár a kiesés elől menekülő DVTK stadionjában, ahol a komoly kedvezmény miatt rengeteg szurkoló fogja buzdítani a miskolciakat. A Honvédnak is van valamennyi sansza a dobogóra, de a kispestieknek a Loki és az Újpest botlásában is bízniuk kell. Supka Attila egylete a 11. helyen szerénykedő MTK-val csap össze. A kék-fehérek komoly gödörbe kerültek az utóbbi hetekben, így nagyon nehéz helyzetben vannak. Adott esetben egy diadal is sovány lehet, ha a Kisvárda és a Diósgyőr is három pontot szerez.
 

null

null

Az újonc Kisvárda a Mezőkövesd ellen gyűjtheti be a túlélést jelentő három egységet. Érdekesség, hogy ebben a szezonban a várdaiak még nem tudták két vállra fektetni a Kövesdet a bajnokságban. 
 
 
33. FORDULÓ 
17.00: Puskás Akadémia FC–Ferencváros
17.00: Kisvárda–Mezőkövesd
17.00: Haladás–Mol Vidi FC
17.00: MTK Budapest–Bp. Honvéd
17.00: Diósgyőri VTK–Újpest FC
17.00: Debreceni VSC–Paksi FC

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC