nb1.hu

Vitelkiék átprogramozták a dolgozó játékosaikat

Miskolc - Kovács: butaságok miatt nem szereztünk ponto(ka)t.

A diósgyőri ikon, Vitelki Zoltán, győzelemmel mutatkozott be a DVTK vezetőedzőjeként. A miskolciak első tavaszi sikerüket aratták, a Pápa, bár közel volt a pontszerzéshez, még nagyobb bajba került – a boon.hu jelentése szerint. Vitelki Zoltán (DVTK): A mérkőzés előtt is elmondtam, és amikor a csapatot megkaptam akkor is, hogy egy dologban hiszek, a kemény munkában, és a srácok ezen a héten ebben partnerek voltak, és az elmúlt napokban azon is dolgoztunk, hogy mentálisan átprogramozzuk a játékosokat. Amit ma a pályán láttam, az a görcsös akarás volt, ami több hibát is szült, de a csapat megérdemelte a győzelmet.  Kovács László (Pápa):Kicsit szomorú vagyok, mert ott lógott a levegőben, hogy bravúrt csinálunk, ugyanis az bravúr lett volna, ha pontot viszünk el innen. Ha nem követjük el azt az egy-két butaságot, ponttal, vagy pontokkal távozunk. Két-három ziccer kimaradt, után figyelmetlenségek is előfordultak, és a 89. percben kaptunk gólt. A csapat megtette a magáét, élvezhető mérkőzés volt, izgalmas volt a végéig.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC