nb1.hu

Visszatérne a Honvéd rutinossá vált egyik legjobbja

Budapest – Nem tudni, neki vagy az orvosoknak lesz igaza.

Nagy Gergő, a Honvéd saját nevelésű játékosa az évek alatt a kispestiek egyik legrutinosabb, legnélkülözhetetlenebb játékosa lett. Az Újpest ellen azonban megsérült.

„Ultrahangon voltam, ahol részleges szalagszakadást mutattak ki, meg két helyen a bokacsontom mögött egy-egy centisen bevérzett a lábam. Elektroterápiás és mágneses kezeléseken veszek részt és a bokámat erősítjük különböző stabilizációs gyakorlatokkal. Sérüléskor ugyanúgy, sőt többet kell edzenie az embernek, nyilván nem ugyanazokkal a gyakorlatokkal, mint egészségesen, hanem a sérült testrészét kell kétszer annyira megerősítenie, hogy minél hamarabb vissza tudjon térni a pályára. Két-három hetet mondanak, de én bízom benne, hogy nem lesz annyi, persze ezt majd a bokám fogja eldönteni. Szeretném, ha már Debrecen ellen pályára tudnék lépni.” – mondta Nagy a kispestiek honlapjának.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC