Védőt igazolt a Honvéd - NB1.hu
Magyar focihírek
minden mennyiségben
NB2 logó
NB3 logó
Kálnoki Kis DávidHonvédátigazolási hírekvédő

Védőt igazolt a Honvéd

Simon Zoltán - 2018. szeptember 18. kedd 16:20
Hivatalos bejelentés.
Újabb játékossal erősíti meg a keretét a Budapest Honvéd FC, klubunk ugyanis megegyezett a szabadon igazolható Kálnoki Kis Dáviddal, aki két és fél éves szerződést kötött a Honvéddal - jelentette be a klub, az érkezését az nb1.hu már augusztus 30-án jelezte:
 
"A 27 esztendős védő az MTK-ban nevelkedett, szerepelt az angol Oldham Athletic együttesében, legutóbb pedig az Újpest játékosa volt. A lila-fehéreknél 51 mérkőzésen lépett pályára, Magyar Kupát és bajnoki bronzérmet is szerzett az együttessel. A korábbi utánpótlás-válogatott védő eddig összesen 106 NB I-es meccset játszott, ezeken két-két gólt és gólpasszt jegyzett.
 
Nyáron többször is megkeresett a Honvéd, nyilván ez is sokat számított a döntésemben – kezdte a 27 esztendős labdarúgó. – Szerettem volna külföldre igazolni, ami nem jött össze, viszont a honvédos szerződés nagyon jó lehetőségnek tűnt arra, hogy megmutassam mire vagyok képes, és arra, hogy egy jó csapatban futballozzak.”
 
Kálnoki Kis Dávid elmondta, jó néhány ismerőse – korábbi csapattársa, vagy ellenfele a korosztályos együttesekből – szerepel Kispesten, így nem lesz gondja a beilleszkedéssel. A szerződés aláírása előtt a hozzá hasonlóan legutóbb Újpesten futballozó és a lila-fehérektől szintén frissen érkezett Tischler Patrikkal, illetve Pölöskei Zsolttal is beszélt, sőt, mivel a Honvéd korábbi bajnoka és gólkirálya, Eppel Márton a legjobb barátja, bőven ellátták információkkal, s mint hozzátette, nem is volt nehéz a döntés.
 
„Egy célom van, hogy a csapat a lehető legjobb legyen, hozzuk ki magunkból, amit csak ki lehet, legyen az akár a bajnoki cím. Úgy vagyok vele, hogy célozzuk meg a csillagos eget és örüljünk, ha elérjük a plafont – hangsúlyozta Kálnoki Kis Dávid, aki a személyes ambícióira is kitért. – Szeretném megmutatni, hogy mire vagyok igazán képes, mert az utolsó újpesti évem nem úgy sikerült, ahogy terveztem. Egy célom van, hogy jó játékosnak tartsanak.”
 
A védő két és fél évre írt alá, és kiemelte, hogy – annak ellenére, hogy nyáron a külföldi szerződés is tervben volt – hosszú távra tervez, ahol ugyanis jól érzi magát és megbecsülik, ott szívesen tölt el hosszabb időt, szóval ha minden jól alakul a Honvédnál, akkor örömmel marad a csapatnál.
 
„Sok meccset játszottam a Honvéd ellen, mindig jó mérkőzéseket vívtunk, s mivel sok játékost ismertem a csapatból, mindig izgalmas volt a velük való versengés. A Bozsik Stadiont hazai pályának is tekinthettem, hiszen az MTK-val játszottunk itt albérletben, szóval a körülmények is ismerősök. Igaz, a csapat most már az MTK stadionjában játszik, várom, hogy pályára léphessek az első honvédos mérkőzésemen. Furcsa lesz úgy visszamenni a Hungária körútra, hogy én még a régi Hidegkuti Nándor Stadionban játszottam – folytatta Kálnoki Kis Dávid. – Az elmúlt hetekben figyelemmel kísértem a Honvéd szereplését, illetve az átigazolásokat is, döntő volt számomra, hogy láttam, komoly tervei vannak a klubnak, s igen erős csapat alakult ki, minden poszton több játékos bevethető, kifejezetten erős kerete van a Honvédnak. Így nekem se lesz egyszerű, de nem a könnyű dolgokat, a kihívásokat keresem. Ha egy kialakult védelemben ki tudom majd harcolni a helyemet, akkor az jó jel nekem és a klubnak is, azt mutatja, hogy jó embert igazoltak.”
Szólj hozzá Te is!
LEGFRISSEBB HÍREK
2019. 05. 25. 17:13

Ezeket a játékosokat cserélheti el a Kövesd és a Kisvárda

Érdekes üzletről csiripelnek a madarak.
2019. 05. 25. 14:57

PSG: döntöttek Lőw Zsoltról

Nagy bejelentést tettek a párizsiak.
2019. 05. 25. 14:08

Távozhat a Fradi kulcsembere

Erről maga nyilatkozott.
2019. 05. 25. 12:46

BL: eldőlt, ezekkel a csapatokkal találkozhat a Fradi

Kőkemény riválist is kaphat a magyar bajnok.
2019. 05. 25. 16:26

Komoly fejlesztés lesz az NB II-es csapat stadionjában - kép

A sportigazgató a nyári igazolásokról is beszélt.
2019. 05. 25. 13:38

Békéscsaba: az edző után négy játékos is távozhat

Nagy változások lesznek a csapatnál.
2019. 05. 25. 18:21

Újabb csapat lehet bajnok - a 29. forduló előzetese

Szuperrangadót rendeznek a Keleti csoportban.
2019. 05. 25. 15:28

Ez a rutinos bíró vezeti a szuperrangadót

NB I-es tapasztalattal is rendelkezik.
2019. 05. 25. 11:22

Juhász: kupadöntő és az RBD - interjú

Feltennék az i-re a pontot.
2019. 05. 25. 10:04

Ez a magyar csapat vinné a Loki csodatinijét

Zsóri Dániel klubot válthat.
2019. 05. 24. 19:30

Csizmadia kemény intelme

Komoly célokat fogalmazott meg a tréner.
2019. 05. 24. 17:02

Két játékos is távozik a Balmazújvárostól

Kezdetét veszi az átigazolási szezon a hajdúsági csapatnál.
2019. 05. 24. 19:05

Nagyszerű hírt kapott a Puskás Akadémia légiósa

Már korábban történelmet írt.
2019. 05. 24. 18:10

Muppet show: újabb rossz hírt kapott az edző

Megyei rangadón kellene bizonyítaniuk.
2019. 05. 25. 09:41

Gazdag Dániel: van gyenge pontja a Vidinek is - interjú

Elmondta, miért hosszabbította meg a szerződését.
2019. 05. 25. 08:22

Német Kupa: Gulácsi így babrálna ki a Bayernnel

Komoly siker kapujában van a magyar válogatott kapus.
2019. 05. 25. 07:07

Szombati foci: eldől, hogy a Vidi vagy a Honvéd nyeri a Magyar Kupát

A Barcelona és a Bayern München is kupadöntőt vív.
2019. 05. 25. 05:44

Magyar Kupa: történelmi finálé következik - előzetes

Mindkét csapat javítana a negatív mérlegén.
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1Ferencvárosi TC74
2MOL Vidi FC61
3DVSC51
4Budapest Honvéd49
5Újpest FC48
6Mezőkövesd Zsóry FC44
7Puskás Akadémia FC40
8Paksi FC39
9Kisvárda Master Good38
10DVTK38
11MTK Budapest34
12Szombathelyi Haladás30
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!