nb1.hu

Vasas: megoldódott Bori Gábor ügye is

Budapest - Tavasszal minden meccsen segítette az angyalföldieket.

A Vasas közleményét változtatás nélkül közöljük. "Vancsa Miklós, a Vasas FC ügyvezető igazgatója és Bori Gábor szerda délelőtt aláírta a játékos 2017. június 30-ig szóló szerződését. Mint ismert, Bori Gábor idén télen féléves kölcsönszerződést írt alá a Vasas FC-hez, ma pedig eldőlt, hogy 2017. június 30-ig a mi játékosunk marad.  Vancsa Miklós az aláírás után kiemelte: „Nagyon örülök, hogy sikerült a Diósgyőrrel és Gáborral is megállapodnunk. Gabi bebizonyította, hogy a Vasas csapatáért mindent megtesz a pályán, a számára nem éppen ideális, jobbhátvéd posztján.” Bori Gábor is örömét fejezte ki, hogy maradhatott a Vasasnál. „Az elmúlt NB II-es félév arra jó volt, hogy sikerült beilleszkednem egy jó csapatba. Továbbra is minden igyekezetemmel azon leszek, hogy hasznára legyek az együttesnek.” A 178 centiméter magas, "Borcsa" becenévre hallgató játékos 1984. január16-án született Szombathelyen. Szülővárosában kezdett el focizni, majd Győrben folytatta, onnan fiatalon az MTK-hoz került, ahol már 18 évesen bemutatkozott az élvonalban. Bori Gábor a 2014/15-ös tavaszi idény összes találkozóján pályára lépett csapatunkban, sőt minden alkalommal kezdőként szerepelt." 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC