nb1.hu

Varga József szerint a Loki tompán játszott a Vidi ellen

Debrecen - Nagy területet hagytak a Videoton játékosainak.

A DVSC-TEVA tegnap 1-0-s vereséget szenvedett a Videoton ellen Felcsúton. A bajnoki találkozó nagy részében emberhátrányban futballozott a Loki, mivel Dusan Brkovicsot kiállította a játékvezető.

 

– Mi magunk sem így terveztük a meccset, tompán játszottunk, nem voltunk a legfrissebbek, ezt lehetne a fáradtságra fogni, de nincs értelme, kimerülten is lehet akarni a pályán – nyilatkozta a Hajdú-bihari Naplónak a Loki középpályása, Varga József. – Nagy területet hagytunk az ellenfél játékosainak, emiatt a vendéglátók több helyzetet is kialakítottak az első félidőben. Egy lehetőséget pedig gólra is váltottak, igaz, akkor már emberhátrányban voltunk. A szünet után már „úgy néztünk ki”, mint egy csapat. Főleg a mérkőzés végén volt egy-két ígéretes lehetőségünk, de vagy pontatlanok voltunk, vagy rossz megoldást választottunk. Így nehéz megnyerni egy összecsapást. A meccsen a Videotonnak sem akadt sok lehetősége a gólszerzésre annak ellenére, hogy többet birtokolta a labdát.

 

A DVSC-TEVA játékát többször is át kellett szervezni a mérkőzés folyamán: először Lázár Pál sérült meg, helyére Máté Pétert hozták be, nem sokkal utána pedig Dusan Brkovics kiállítása miatt kellett változtatni.

 

– Nem volt egyszerű, de a második félidőre már sikerült „lekommunikálni” a változtatásokat. Fordulás után úgy jöttünk ki, hogy ne kapjunk több gólt. Ez működött is, csak épp emberhátrányban nem könnyű játszani a Videoton ellen. Viszont szerettünk volna veszélyeztetni, leginkább kontrákból és pontrúgásokból. Egy szögletet követően Szakálynak volt egy fejese, ami a kapu fölé ment, azt nevezném a legnagyobb ziccerünknek. Az utolsó tíz percben már a mi akaratunk érvényesült, ez annak tudható be, hogy erőnlétileg jó állapotban van a gárda, még akkor is, ha előtte fáradtabbnak tűntünk, vagy tompábban játszottunk – fogalmazott a Naplónak Varga József.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC