Újpest-Loki: drámai hajrá a bronzért

Kezükben volt.

Újpest FC-Debrecen 1-1 (1-0)
Szusza Ferenc Stadion, 3557 néző, v.: Berke
gólszerzők: Litauszki (41.), illetve Tőzsér (78.)
sárga lap: Onovo (32.), Traoré (84.), illetve Csősz (32.), Bényei (40.)
Újpest: Pajovic - Pauljevic, Ristevski, Litauszki, Burekovic - Onovo, Kovács L. (A. Diallo, 76.) - Zsótér (Simon K. 69.), Rácz, Beridze (Solomon, 87.) - Traoré
Debrecen: Nagy S. - Bényei, Pávkovics, Szatmári, Ferenczi - Tőzsér - Csősz (Varga K., 51.), Bódi (Kinyik, 78.), Haris, Szécsi - Takács T. (Zsóri, 56.)
 
Nagy csatát hozott a dobogóra áhítozó két csapat, az Újpest és a DVSC találkozója. Az első félidőben az Újpest magához ragadta a kezdeményezést. Többet birtokolta a labdát és többször is próbálta bevenni vendége hálóját, míg a Loki nem igazán tudta feltörni védelmüket. A dominancia meg is hozta eredményét, a 41. percben Litauszki volt eredményes egy szabadrúgást követően. Az újpesti védő elcsúszva vette be a DVSC hálóját. A gól előtt egyébként úgy tűnt, Rácz is meg tudja tréfálni Nagyot, egy szép csellel verte át Ferenczit és Pávkovicsot, de lövése pont a kapus kezében kötött ki. A mérkőzésen Beridze is elemében volt, de próbálkozásait nem koronázta siker.
 
A második félidő nagy változást hozott viszont. Bár az Újpest továbbra is többet birtokolta a labdát, sőt, akár el is dönthették volna a meccset, amikor Rácz lövését még blokkolni tudta Nagy, de róla Traoréhoz került a labda, aki a kapu torkában nem találta el a labdát, de a Loki támadásai eközben rendre elkezdtek célt érni. Még a félidő elején eredményes lehetett volna Szécsi is, de nem sikerült betalálni Ferenczi labdájából. A 62. percben Rácz is el dönthette volna a meccset a hazaiak javára, de Nagy Sándor eszén ekkor már nem lehetett kifogni, és újabb bravúrt mutatott be.
 
Végül a a 78. percben jött a hideg zuhany a hazaiak számára. Szécsi szerzett labdát, majd megiramodott az ellenfél kapuja felé, a kontra végén tálalt a gólszerző elé, aki 17-ről lőtte ki a bal alsót.
 
A mérkőzésen több gól nem esett, így a Loki maradt a harmadik helyen egyenlő pontszámmal a bronzrangadót követően. 
 
Összeállítások, gólok története, és tabella a többi mérkőzésről is a linkre kattintva érhető el.

Legfrissebb híreink