Újpest: Böőr Zoltán lett a klub technikai vezetője

Budapest – „Nem haboztam igent mondani.”

Böőr Zoltán lett az Újpest FC új technikai vezetője – adta hírül a klub honlapja. Az egykori középpályás örül annak, hogy Újpesten kezdheti meg új karrierjét.

 

„Már aktív játékos koromban gondolkodtam azon, hogy mi lesz, mikor eljön ez a pillanat, és már akkor úgy éreztem, hogy nincsenek edzői ambícióim, sokkal inkább a stáb és a játékosok körüli tennivalók, amik érdekelnek, ezért teljesen tudatos volt az, hogy anno a Testnevelési Főiskolán a sportmanageri szakot választottam. Ezt sikeresen abszolváltam 2013-ban. Természetesen az MLSZ továbbképzésein is ebbe az irányba szeretnék továbbhaladni, ez az, ami igazán érdekel, ezért nem haboztam igent mondani a kínálkozó lehetőségre.”

 

(fotó:ujpestfc.hu)

 

„A jövőben azon leszek, hogy segítsem a játékosokat és a szakmai stábot egyaránt, így minél több terhet igyekszem majd levenni mindkét oldal válláról, hogy ők minél eredményesebben csak a játékra tudjanak koncentrálni.”

 

Gyirmót: Szaud-Arábiában folytatja Szentes Lázár

 

Hemingway-blog: ultrák, M4, időpontváltozás, stadion

 

A Fradi-tábor a közlemény ellenére bosnyák túrára készül

 

Bernd Storck váltja Dárdai Pált a válogatottnál!

 

Honlapunk bloggere Karakkóból hozta az észrevételeit

 

Dárdai: nélkülem is megteszi a csapat az utolsó lépést.

 

FTC: süket fülek, csak új kártyával lehet Szarajevóba menni

 

A Fradi 10 év után tanyázik először az NB I élén – VIDEÓ

  

Torghelle Sándor hatalmas hisztit csapott le – VIDEÓ

 

Legfrissebb híreink