nb1.hu

Újpest: belga válogatott játékos érkezett

Hivatalos bejelentés.

Az Újpest közleménye:

"Yassine El Ghanassy aláírta szerződését.

Új játékosunk fiatalon bemutatkozhatott a felnőttek között, 18 évesen már a KAA Gent csapatában pallérozódott, ahol később még összesen 173-szor lépett pályára, többek között Bajnokok Ligája selejtezőn és az Európa Ligában is. Az útja a flamand régióból a holland bajnokságba vezetett a Heerenveen együtteséhez, majd egy kisebb kitérő után visszakerült a Jupiler League-be a KV Oostende gárdájához. Még 20-szor a francia első osztályban a Nantes mezét is magára ölthette tétmeccsen, innen került kölcsönbe az Al-Raedhez. Nemzeti színekben végig járta az utánpótlás válogatottakat, míg két alkalommal barátságos összecsapáson az a „nagyok” között is bemutatkozhatott.

Friss igazolásunk így nyilatkozott weblapunknak miután ellátta szignójával az aláírási papírokat:

„Először is szeretném üdvözölni a szurkolókat, hálás vagyok, hogy az Újpestre szerződhettem! Remélem, hogy jó helyen végzünk majd a bajnokságban és sikerül elérnünk majd minden kitűzött célt… például azt is, hogy a kupában döntőt játszhassunk. Igyekszem majd a lehető legtöbbet nyújtani és teljes erőbedobással megszolgálni azt a bizalmat, amit a csapat belém fektetett.”

Sok sikert és eredményekben gazdag éveket kívánunk!"

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC