nb1.hu

Újabb szerződéshosszabbítás Kispesten

Hivatalos bejelentés.

„Több mint négy és fél éve vagyok itt, nagyon örülök a szerződéshosszabbításnak, ez az a hely, ahol megtaláltam a számításaimat – mondta Horváth András a klub honlapjának. – Rengeteget kaptam a klubtól, és ezt igyekszem is viszonozni a teljesítményemmel, a viselkedésemmel, szóval boldog vagyok, hogy szerződést hosszabbítottunk.”
 
A 31 esztendős kapus hozzátette, nem kellett sokat gondolkoznia az aláíráson, ő és a klub is szerette volna, ha marad, s mivel korrekt ajánlatot kapott, felesleges volt hezitálni. Úgy érzi, immár honvédossá vált, az elmúlt közel fél évtized során. Noha az MTK-ban nevelkedett, és ott töltött el 13 évet, az az időszak olyan, mintha az előző élete lenne. Horváth András számára óriási megtiszteltetés, hogy egy ilyen patinás klubnál védhet, ahol olyan elődök futballoztak, akik előtt megemeli a kalapját, ráadásul minden héten fantasztikus szurkolótábor előtt játszhatnak, s így minden meccsen élmény pályára lépni.
 
„Az a fajta ember vagyok, aki mindig keményen végzi a dolgát, és ha az élet úgy hozza, hogy első számú kapus leszek, akkor örülök, megpróbálok élni a lehetőséggel, s bizonyítani, hogy megérdemelten számítanak rám, ha pedig úgy alakul, hogy második számú kapus maradok, akkor dolgozom tovább, ugyanúgy megvannak az egyéni és a csapattal kapcsolatos céljai – hangsúlyozta Horváth András, aki a célokról is szót ejtett. – Két hónap múlva lesz a Magyar Kupa döntője, ott szeretnénk pályára lépni, a következő két idényben pedig az a cél, hogy minél jobb eredményeket érjünk el. A legutóbbi két szezonban belekóstolhattunk a nemzetközi szereplésbe, ami nagyon jó érzés volt. Emlékszem, kisgyerekként az ember tervezget, álmodozik, és a csapatnak köszönhetően olyan helyekre jutottam el, amelyekről álmodni se mertem, jó lenne, ezeket az élményeket minél többször átélni.”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC