nb1.hu

Újabb magyar tehetséget szerzett meg a ZTE – reakció

Az U17-es válogatottban több meccsen bizonyíthatott.

A ZTE közleménye:

"Magyar utánpótlás-válogatott játékos férfi labdarúgócsapatunk hetedik nyári érkezője. A középpályásként futballozó Boros Zsombor a Vasas Kubala Akadémiáról érkezik Zalaegerszegre. A tehetséges labdarúgó tavaly ősszel bemutatkozhatott az U17-es válogatottban is, ahol azóta hat mérkőzésen is pályára lépett.

Boros Zsombor megszerzésével követjük azt tervet és filozófiát, amit már korábban elhatároztunk. Zsombor tökéletesen beleillik ebbe a képbe, hisz fiatal, tehetséges játékos és egy olyan jövőképet mutatunk neki, ami számára is szimpatikus. Ő is az U17-es válogatott oszlopos tagja, aki a középpálya bármelyik részén bevethető. Úgy gondolom, hogy igazán szép jövő előtt áll – nyilatkozta Boros érkezéséről honlapunknak Dragóner Attila, a klub sportigazgatója."

Névjegy:

Név: Boros Zsombor
Születési idő: 2005. február 7.
Poszt: középpályás
Eddigi klubjai: Mészöly Focisuli, UTE, Vasas Kubala Akadémia

A ZTE korábban ezekkel a játékosokkal erősített:

Érkezők: Huszti András (Puskás Akadémia, kölcsön után végleg), Klausz Milán (ETO FC Győr), Májer Milán (Budapest Honvéd, szabadon igazolhatóként), Christy Manzinga (francia-kongói DK-beli, Linfield – Észak-Írország), Olekszandr Szafronov (ukrán, NK Nafta Lendava – Szlovénia)

Kölcsönbe érkező: Mim Gergely (Puskás Akadémia, csákvári kölcsönjáték után)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC