Újabb játékossal erősített a Diósgyőr

Rutinos labdarúgó érkezett a DVTK-hoz.

Zajlik az élet a Diósgyőrnél. A klubnál nemrég edzőt váltottak, Fernando Fernández helyére Feczkó Tamást nevezte ki a vezetőség. Az elöljárók a keretet is próbálják acélosabbá tenni. Korábban Rui Pedro és Mirko Ivanovski érkezését jelentették be a miskolciak, ezúttal pedig Iszlai Bencével jutottak dűlőre. Iszlai előző klubja a Mezőkövesd volt. Íme a diósgyőriek közleménye a legújabb játékosról:

"Tapasztalt védekező középpályást igazolt a DVTK. Az egykori U21-es válogatott Iszlai Bence összesen 216 élvonalbeli mérkőzésen lépett pályára, legutóbb a Mezőkövesd játékosa volt.

- Szeretnék meghatározó játékosa lenni a csapatnak, Feczkó Tamás is azt kérte tőlem, hogy vezér legyek a pályán és az öltözőben is - nyilatkozta Iszlai Bence. - Ami minden labdarúgót elvarázsol, az a hihetetlen szurkolótábor.

Ez is sokat nyomott a latba, amikor elfogadtam a DVTK ajánlatát. Személyes élményem a stadionavató, fantasztikus hangulat volt, mindenkit elvarázsolt. Itt az emberek szurkolnak is, nem csak kijönnek a stadionba.

 

Rajtunk a sor, hogy szállítsuk az eredményeket és akkor még többen lesznek kint a meccseken.

Iszlai Bence Veszprémben született (Kádár Tamás és Novothny Soma után ez jól hangzik Diósgyőrben), és ott is nevelkedett, és alig múlt 17 éves, amikor bemutatkozott a felnőttek között az NB III.-ban. Az élvonalbeli Haladás csapott le a játékjogára, és fokozatosan építve lett a csapat alapembere.

2017 kora őszén Mezőkövesdre igazolt, ahol meghatározó játékosként a csapatkapitányi karszalagot is viselte.

Iszlai Bence a közelmúltban szerződést bontott Mezőkövesden, így szabadon igazolható játékosként az átigazolási szezon lezárta után is lehetőség nyílt a leigazolására.

Diósgyőrben a 90-es számú mezben láthatjuk, ha Feczkó Tamás úgy dönt, akkor akár már szombaton a ZTE ellen is."
 

Legfrissebb híreink