Új kispesti közönségkedvenc rontotta el Csertői születésnapját

Potyogtak a gólok az újonc stadionjában.

Forrás: honvedfc.hu

Gyirmót-Honvéd 2-4 (1-3)

Az újonc Gyirmót nyeretlenül várhatta a Honvéd elleni bajnokit. A gyirmótiak az előző körben súlyos, 5-0-s vereséget szenvedtek a Loki otthonában, így a drukkerek arra voltak kíváncsiak, hogy ebből milyen módon tudnak felállni Csertői Aurél tanítványai. Egyébként Csertői Aurél szombaton lett 56 éves, de a születésnapjára a játékosaitól nem kapott három pontot a rutinos szakember.

A találkozó első kaput eltaláló lövését Nagy Patrik eresztette el, de ezt követően a Honvéd ritmust váltott. Egy szöglet utáni kavarodás után Tamás Krisztián szerezte meg a vendégeknek a vezetést, de a kispestiek öröme nem lehetett hosszú, hiszen Simon egalizálása hamar jött.

Bő tíz perccel később már kettővel ment a fővárosi együttes. A Topolyától érkező Lukics találatánál is azt lehetett tapasztalni, hogy egyre jobban megkedvelik a csatárt a kispesti drukkerek. Ezt támasztja alá, hogy már külön szurkolói nótát is kapott a rutinos futballista. 

A második játékrész Lukics-találattal kezdődött, vagyis a Honvéd nagyon hamar az ellenfél tudtára adta, hogy nem akar pontokat hullajtani. Erre a gólra még tudott válaszolni a duplázó Simon, de a hátralévő időben már nem változott az állás, vagyis a gyirmótiak hét fordulót követően sem tudtak diadalmaskodni.

Ezzel szemben a kispestiek az előző négy összecsapásukból már harmadszor szereztek három pontot, vagyis a jelek szerint kezd összeérni a fővárosi csapat. 

A MÉRKŐZÉS KULCSMOMENTUMA: AZ ELSŐ FÉLÓRA

Potyogtak a gólok a meccs elején, ebből a periódusból a Honvéd jött ki jobban, hiszen ennyi idő alatt gyakorlatilag eldöntötte a mérkőzést. 

A MÉRKŐZÉS FŐSZEREPLŐJE: NENAD LUKICS

Ezen a meccsen is bebizonyította a Topolyától érkező futballista, hogy jó vásárt csinált vele a Honvéd. Lukics mindkét találatnál alátámasztotta, hogy gólérzékeny futballista, aki lábbal és fejjel is veszélyes. 

GÓLOK TÖRTÉNETE:

12. perc: Egy szöglet utáni kavarodás végén Tamás Krisztián kb. 4 méterről kanalazta be a labdát a gyirmóti kapu jobb oldalába. 0-1!

15. perc: Egy újabb sarokrúgást követően a gyirmótiak örülhettek. Simon András az ötös környékéről csúsztatott a hosszúba. 1-1!

21. perc: Nono passza után Nagy Dominik lőhetett 17 méterről, a labda a bal alsóban pihent meg. 1-2!

24. perc: Tamás Krisztián adott be a bal oldalról, a labda Lukics fejét találta meg, a csatár az ötösről fejelt a kapu jobb oldalába. 1-3!

48. perc: Lukics harcolt meg ezért a gólért, a gyirmóti védő nem tudott tisztázni, ezt pedig kihasználta a csatár, aki 16 méterről a bal alsóba lőtt. 1-4!

52. perc: Simon ismét megvillant. Zeke beadása után Simon hét méterről a jobb felsőbe fejelt. 2-4!

JEGYZŐKÖNYV:

Gyirmót FC Győr-Budapest Honvéd 2-4 (1-3)
Alcufer Stadion, 2381 néző, v:
Erdős
gólszerzők: Simon (15., 52.), illetve Tamás K. (12.), Nagy D. (21.), Lukic (24., 48.)  
sárga lap: Nagy P. (38.), Zeke (79.), illetve Pantelic (79.)
Gyirmót: Rusák - Ikic, Széles, Zeke, Szegi - Vass Á. (Hasani, 68.), Nagy P., Medgyes (Hajdú, 72.), Radics - Simon (Lencse, 72.), Herjeczki (Varga B., 57.)
Budapest Honvéd: Szappanos - Lovric, Batik, Klemenz, Tamás K. - Nono (Machach, 84.), Pantelic, Zsótér (Hidi, 61.) - Nagy D. (Májer, 85.), Lukic (Eppel, 71.), Balogh (Bőle, 61.)
 

KÖVETKEZŐ FELADAT:

A Honvéd a következő fordulóban a Kisvárdát látja vendégül, míg a Gyirmót az Újpest otthonában javíthat a mérlegén.

Tabella a linkre kattintva érhető el

FRISSÍTÉS:

22.38:

Legfrissebb híreink