Tőzsér és a nem túl acélos Fradi - NB1.hu
Magyar focihírek
minden mennyiségben
NB2 logó
NB3 logó
Tőzsér DánielFerencvárosnem túl acélosDVSC

Tőzsér és a nem túl acélos Fradi

Simon Zoltán - 2019. május 14. kedd 07:46
A bajnok egyik legfontosabb erősségére is rámutatott.
Csupán egyenlíteni tudott, pontot szerezni nem a Debrecen szombat este a végül 2-1-re nyerő bajnokcsapat, a Ferencváros vendégeként, ám az utolsó, 33. játéknap előtt így is a saját kezében van a harmadik helyen álló együttes sorsa. Ezt tudja jól a DVSC csapatkapitánya, Tőzsér Dániel is, aki az nb1.hu-nak nyilatkozva elárulta: fiatal csapattársainak és klubjának is sokat jelentene az Európa-liga szereplés.
 
„A minőségi befejezések szokás szerint hiányoztak, ezzel a problémával az egész idényben nem tudtunk mit kezdeni – kezdte a debreceni csapat korábbi 31-szeres válogatott középpályása, Tőzsér Dániel, aki vasárnap ünnepli 34. születésnapját. – A helyzeteink megvoltak, mégsem tudtunk élni velük. Úgy gondolom, hogy egy nem túl acélos Ferencvárostól kaptunk ki, a Fradi viszont ezért is bajnok, hiszen az ilyen mérkőzéseket is meg tudja nyerni.”
 

null

null

A bronzérmes pozícióért, azaz az Európa-liga-selejtezős indulási jogért zajló versenyben a fővárosi vereséggel sem lett rosszabb a Loki helyzete, hiszen riválisai közül az Újpest kikapott (1-0-ra a Puskás Akadémiától), míg a kétpontnyi lemaradással álló Honvéd egy őrült meccsen ikszelt (4-4) a Diósgyőrrel. A képlet egyszerű: amennyiben a május 19-én, vasárnap sorra kerülő utolsó játéknapon a Debrecen vendéglátóként legyőzi a Paksot, az ellenfelek eredményétől függetlenül bronzérmesként zár.
 
„Nem kell mellébeszélni, pontosan tudjuk, hogy ha megnyerjük a hazai meccsünket, akkor mi vagyunk a harmadikok, tehát igazából a saját kezünkben van minden. Nagyon örülnénk neki, ha sikerülne a dobogón zárni, hiszen azon túl, hogy dicsőség volna a Fradi és a Vidi mögött végezni, a klubnak is nagy segítség lenne anyagilag, ha oda tudnánk érni a harmadik helyre. 
A fiatal játékosainknak is remek lehetőség volna a nemzetközi szereplés, hiszen sokan először mutathatnák meg magukat” – mondta Tőzsér.
 
Hatos Szabolcs
 
Szólj hozzá Te is!
LEGFRISSEBB HÍREK
2019. 05. 26. 12:14

Supka reakciója - kérdéses lenne a jövője a Honvédnál?

Érdekes mondatok - interjú.
2019. 05. 26. 10:42

FTC: fontos döntést hoztak Dollról

A német szakember egykori kollégái is örülhetnek.
2019. 05. 26. 09:04

Supka tudja

Ki is mondta.
2019. 05. 26. 08:53

Kupadöntő: a Honvéd-tábor - fotók

Kitett magáért a kispesti közönség.
2019. 05. 26. 10:36

Vasas: fontos felhívás

Egyedi akciót szerveznek.
2019. 05. 25. 16:26

Komoly fejlesztés lesz az NB II-es csapat stadionjában - kép

A sportigazgató a nyári igazolásokról is beszélt.
2019. 05. 25. 18:21

Újabb csapat lehet bajnok - a 29. forduló előzetese

Szuperrangadót rendeznek a Keleti csoportban.
2019. 05. 25. 15:28

Ez a rutinos bíró vezeti a szuperrangadót

NB I-es tapasztalattal is rendelkezik.
2019. 05. 26. 08:26

Vidi: kupagyőzelem után - fotók

Hatalmas ünneplést csaptak!
2019. 05. 26. 08:12

A kiesés után ennek örülhetnek az MTK-drukkerek

A fiatalok kitettek magukért.
2019. 05. 25. 13:38

Békéscsaba: az edző után négy játékos is távozhat

Nagy változások lesznek a csapatnál.
2019. 05. 24. 19:30

Csizmadia kemény intelme

Komoly célokat fogalmazott meg a tréner.
2019. 05. 24. 19:05

Nagyszerű hírt kapott a Puskás Akadémia légiósa

Már korábban történelmet írt.
2019. 05. 24. 18:10

Muppet show: újabb rossz hírt kapott az edző

Megyei rangadón kellene bizonyítaniuk.
2019. 05. 26. 07:08

Vasárnapi foci: rangadók az NB III-ban

Befejeződik az olasz bajnokság.
2019. 05. 25. 22:38

Német Kupa: egyoldalú küzdelmet hozott Gulácsiék meccse - videó

Mindkét magyar válogatott játékos szóhoz jutott a döntőben.
2019. 05. 25. 22:23

Magyar Kupa: Nikolics már a nemzetközi kupaszereplésről beszélt

Komoly kritikát is megfogalmazott a fehérvári edző.
2019. 05. 25. 22:02

A távozó Gróf szerint ezért bukta el a Honvéd a kupadöntőt

Csodálatos élménnyel gazdagodott a kapus.
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1Ferencvárosi TC74
2MOL Vidi FC61
3DVSC51
4Budapest Honvéd49
5Újpest FC48
6Mezőkövesd Zsóry FC44
7Puskás Akadémia FC40
8Paksi FC39
9Kisvárda Master Good38
10DVTK38
11MTK Budapest34
12Szombathelyi Haladás30
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!