nb1.hu

Támadásban a baktérium: újra operálják a Vasas tehetségét

Budapest - Nyolc hónapja nem játszik.

Íme, a Vasas közleménye:
 
"Szerdán újabb állomásához érkezik fiatal, válogatott labdarúgónk, Kleisz Márk nyolc hónapja tartó sérülése: keresztszalag műtétet hajtanak végre bal térdében.
 
– Szombat óta fekszem benn a székesfehérvári Szent György Kórházban – kezdte játékosunk. –  Azért húzódott ilyen sokáig a műtétem, mivel volt nyáron egy fertőzésem – ami már hála Istennek régen elmúlt – viszont meg kellett várni, hogy egy minimális folyadék se legyen a térdemben. Összességében örülök, hogy végre túl eshetek a műtéten, hiszen négy hónapja vártam arra, hogy egyáltalában eljuthassunk az operációig. Borzasztóan nehéz időszak volt. Szerda reggel lesz a műtét: a bal térdemben keresztszalag-pótlást hajtanak végre. Az orvosom azt mondta, hogy várhatóan még szombatig bent kell feküdnöm a kórházban. Ez egy klasszikus keresztszalag-műtét lesz, ami a szokásos több hónapos gyógyulási folyamattal jár együtt. Ha a térd porcomhoz is hozzá kell nyúlni – ezt még nem tudni -, akkor a felépülés idő pár héttel kitolódhat. Bízom abban, hogy most már – a reményem szerinti sikeres műtét után – csak türelem kell, és újra egészséges, terhelhető lesz a lábam. Ha majd visszatérhetek a pályára, hiszem, hogy jobb labdarúgó leszek, mint voltam a sérülésem előtt!
 
Mint ismert, fiatal labdarúgónkat 2017. augusztus elején műtötték meg először, akkor úgy tűnt, egyszerű porcleválásról van szó, a térdszalagok nem sérültek. A műtét után azonban játékosunk fertőzést kapott, és a térdét baktérium támadta meg. Néhány héttel később bevizesedett a térde, újabb tisztító műtétre volt szükség. Október végén és november elején két bajnoki meccsre – egyszer csereként állt be a hajrában, egyszer kezdőként játszott végig – visszatérhetett a pályára, de újra jelentkeztek a fájdalmak, amelyek azóta sem múltak."
 

Az nb1.hu-lista: Hemingway után újabb „támadást" kaptunk – NB1.hu

Az nb1.hu-lista: Hemingway után újabb „támadást" kaptunk

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC