nb1.hu

Szlovák élvonalbeli csapat ellen nyert a Loki

Debrecen - Két próbázó is lehetőséget kapott Herczeg Andrástól.

A szlovák élvonalban szereplő MFK Michalovce ellen játszott felkészülési mérkőzést a DVSC labdarúgócsapata. A találkozón két próbajátékos is szerepet kapott. Egyikük egy kapus, Nagy Sándor, aki az előző szezonban a Gyirmótnál szerepelt, csapata utolsó kilenc mérkőzésén ő védett. A másik tesztelésen lévő játékos a mindössze 20 éves szlovén támadó, Miha Vidmar, aki legutóbb az NK Radomlje csapatában futballozott – számol be róla dvsc.hu. 

 

Az első percektől mezőnyfölényben játszott a hazai csapat, és a 12. percben a vezetést is megszerezte: Takács Tamás lövésébe még beleért a kapus, a labda Sós Bencéhez került, aki az ötösről a bal alsóba lőtt. Továbbra is többet birtokolták Tőzsérék a labdát, és a 23. percben akár növelhették is volna az előnyüket, amikor Sós Bencét buktatták a 16-oson belül. A megítélt 11-est Tőzsér Dániel vállalta el, ám fejbe lőtte a balra vetődő kapust akit ezután ápolni kellett -, így a labda nem került a hálóba.

 

Horváth Feri újoncai megtréfálták a bajnokot, de felállt a Honvéd – NB1.hu

Két góllal is vezetettek a balmaziak

 


A 36. percben aztán növelték az előnyt: Jovanovic jobb oldali beadása után Sós a jobbösszekötő helyéről fejelt a hosszúba. A hajrában Takács Tamás rávezette a védőjére a labdát, elvitte mellette, de éles szögből egy méterről fölé lőtt. 

 

A második félidő eleje kiegyenlítettebb volt, a nagymihályiak már többször eljutott a Loki kapuja közelébe, és a 60. percben szépíteni is tudtak: Sztaniszlav Danko lőtt 15 méterről, a lövésbe beleért Kovács Péter, így pattant a hálóba a labda.

 

A 80. percben állt be a próbajátékon lévő Miha Vidmar, aki két perccel később remek labdát adott balról Holmannak, ő pedig a bal alsóba lőtt, beállítva ezzel a végeredményt.

 

A Mezőkövesd négyet hintett a Gyirmótnak – NB1.hu

Meglátszott az osztálykülönbség a két csapat között.

 

 


DVSC – MFK Michalovce 3-1 (2-0) 

 

Debrecen-Pallag. Vezette: Takács J. 

DVSC 1. félidő: Nagy S. – Kuti, Kinyik, Szatmári, Barna – Filip – Jovanovic, Tőzsér, Bíró P., Sós – Takács T.. 2. félidő: Kovács P. (Szabados 70.) – Nagy Z., Szilvási, Mészáros, Balogh K. (Völgyi 70.) – Varga K., Csősz, Szekulics, Nagy K. (Djelmic 70.) – Holman – Könyves (Vidmar 80.) 

Gól: 1-0 Sós (12.), 2-0 Sós (36.) 2-1 Danko (60.), 3-1 Holman (82.)

 

Négygólos meccsen nyert a Vasas a Haladás ellen – NB1.hu

Élesített a Vasas a Beitar elleni selejtezőre

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC