nb1.hu

Szervezett játékkal nyert a DVSC a forduló nyitómeccsén

Sorozatban hetedjére nem nyert otthon a ZTE.

Zalaegerszegi TE FC-Debreceni VSC 0-2 (0-1)
Zalaegerszeg, 2119 néző, v.: Erdős

Zalaegerszegi TE FC: Demjén – Bolla, Bobál D., Devecseri, Bedi – Stieber, Mitrovic, Kocsis G. (Grumic, 73.), Radó – Ikoba (Babati, 58.), Bobál G.

Debreceni VSC: Kosicky – Bényei, Szatmári, Pávkovics, Ferenczi – Kusnyír, Haris, Tőzsér – Szécsi (Adeniji, 64.), Garba (Trujic, 82.), Varga K. (Bódi, 74.)

Gólszerző: Garba (10., 77.)

A Debrecen szervezett játékkal begyűjtötte a három pontot Zalaegerszegen a labdarúgó OTP Bank Liga 14. fordulójának szombati nyitómérkőzésén.

A hazai csapat sorozatban hetedik bajnoki találkozóján maradt nyeretlen, ebben a szakaszban négy döntetlen mellett ez volt a harmadik veresége.
    
A DVSC az idény során először nem kapott gólt, mostani sikerével pedig lezárta négymeccses idegenbeli kudarcsorozatát.

Nagy lendülettel kezdett a hazai együttes, azonnal támadásokat vezetett és az első percekben több komoly helyzete is adódott. Szűk tíz perc elteltével viszont a vendégcsapat került előnybe, amely jól használta ki, hogy a zalaegerszegi térfélen nagy terület nyílt: egy nagyszerű kiugratás után Garba higgadtan passzolt a kapuba. Nem sokkal később egy beadást követően a menteni igyekvő Bobál Dávid szerencsétlenül ért a labdába, majdnem 0-2 lett az állás. Ezt a két lehetőséget leszámítva végig a ZTE játszott kezdeményezőbben, nagyon sok időt töltött a debreceniek kapuja előtt, de ahogy az elején, úgy a folytatásban is kihagyta a helyzeteit. Az utolsó negyedórára pedig már ezek is elmaradtak. A DVSC a kezdeti bizonytalanság után szervezettebbé vált hátul, illetve többször védett nagyot Tomás Kosicky.
    

A fordulást követően még nagyobb lett a Zalaegerszeg labdabirtoklási fölénye, ugyanakkor alig akadt helyzete, a debreceniek hatékonyan védekeztek, és mivel előnyben voltak, a kontrákra építő játék megfelelt nekik. A hazaiak futballjából hiányzott az ötlet, majd az idő haladtával egyre inkább elbizonytalanodtak. A DVSC a hajrához közeledve – Garba második góljával – megduplázta előnyét, és bár a ZTE megnyomta az utolsó tíz percet, volt esélye a szépítésre, de Kosicky parádés védései miatt nem változott az eredmény.

A forduló góljainak a történetét és az élő közvetítést a linkre kattintva olvashatják.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC