nb1.hu

Szaúdi csapatot vert a Gyirmót – Csertői reakciója

Mindenben az ellenfél fölé kerekedtek.

Korábban beszámoltunk arról, hogy a Gyirmót 3-1-re verte a szaúdi al-Fateh csapatát.

Gólparádét rendezett a Vidi, a Gyirmót is örülhetett – NB1.hu

 

Íme, a gyirmótiak jelentése a meccsről Csertői Aurél értékelésével:

"Al FAteh FC: Aljari -Alnashmin, Alhassan, Alhabib, Batna, Kanabh, Alothman,, Alyoussef, Buheimed, Alzgaan, Koval Vezetőedző: Ferrera Yannick

Gyirmót FC Győr: Hársfalvi- Major, Ene, Széles, Zeke – Nagy P., Vass Á., Hajdú- Hasani F, Varga B., Medgyes Z | Vezetőedző: Csertői Aurél

60. perctől: Hársfalvi- Szegi, Karacs, Széles, Kirják – Radics, Csonka, , Heffler ,Herjeczki- Lencse, Simon

Jó ritmusban kezdődött a mérkőzés, bár nagyobb helyeztet sem nekünk sem arab ellenfelünknek nem sikerült kialakítani. Az első gólra a harmincadik percig várni kellett, amikor Vass Ádám labdaszerzését követően Nagy Patrik ugratta ki Varga Barnabást, aki higgadtan a bal alsó sarokba gurította a labdát ezzel megszerezve csapatunknak a vezetést. A hazaiak nem vártak sokat az egyenlítéssel már a harmincnyolcadik percben egyéni hibánkat kihasználva – Batna gurította a labdát az üres kapuba. A hátralévő időben a kapuk nem  forogtak veszélyben.

A második félidőt magabiztos játékkal kezdtük, ekkor többet birtokoltuk a labdát, és többnyire az ellenfél térfelén tartózkodtunk. A hatvannegyedik percen az egész felkészülés alatt remek formában játszó Herjeczki Kristóf  20 m-ről egy erőteljes lövéssel a léc alá bombázott. A gól gyártás itt nem állt meg a hetvenegyedik percben ismét Herjeczki Kristóf ugrott ki a védők között, lövését a kapus bravúrral hárítani tudta, de a kipattanóra Csonka András csapott le és az üres kapuba gurított, ezzel kialakította a mérkőzés végeredményét.

Együttesünk vezetőedzője, Csertői Aurél értékelése a mérkőzés után:

 “Az gondolom, hogy sokkal jobban futballoztunk az ellenfélnél ha bár az elején voltak hibák a játékban de fölvettük a ritmust egy negyed óra után irányítottuk a játékot több gólszerzési lehetőségünk volt. A második félidőben a főlényünk gólokká érett és azt gondolom, hogy megérdemelten nyertük meg ezt a mérkőzést.”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC