Súlyos sérülés: két és fél éve nem játszott, de a Vidi szerződést hosszabbított vele - REAKCIÓK

Hivatalos bejelentés.

Forrás:

ÍME, A MOL FEHÉRVÁR FC KÖZLEMÉNYE:

"Géresi Krisztiánnal szerződést hosszabbítottunk

 

Saját nevelésű támadónkra továbbra is számít klubunk. Krisztián öt évvel ezelőtt, 2015. november 28-án debütált az élvonalban egy MTK elleni meccsen, majd pár héttel később, december 12-én megszerezte első NB I-es gólját is, amely ráadásul az utolsó volt a Sóstói Stadionban, nem mellesleg pedig győztes találat a Paks ellen. Géresi eddig 76 tétmeccsen lépett pályára csapatunkban, ezeken összesen 13 gólt szerzett. Találatai közül kiemelkedik az a 2016-ban szerzett Haladás elleni gólja, melyet a 2016-os esztendő legszebb fehérvári találatának választottak meg szurkolóink.

"Senkinek, még az ellenségeimnek sem kívánom azt, amin az elmúlt két és fél évben Géresi Krisztián keresztül ment (utoljára 2017 december másodikán lépett palyára tétmeccsen, FTC-Vidi 3-1, 51 percet játszott - szerk.). A klub mindvégig mellette állt, mindenben támogattuk őt, neki pedig eszébe sem jutott az, hogy ne itt, a Vidiben építse fel magát ismét. A mai világban nagyon jó dolog az, hogy vannak olyan emberek, akikben még meg lehet bízni, sajnos ritkaság az ilyen. Várjuk vissza azt a Géresi Krisztiánt, aki annak idején a válogatott ajtaján dörömbölt, mert az a játékos ennek a mai Vidinek is nagy erősítést jelenthet" - mondta Kovács Zoltán sportigazgató.

 

"Mindenekelőtt szeretnék köszönetet mondani a klub vezetésének, akik egy percig sem mondtak le rólam. Csak előre tekintek, nem szeretnék a múlttal foglalkozni, legszívesebben elfelejteném az elmúlt két és fél évet. Ugyanakkor főleg mentálisan nagyon megerősödtem ez idő alatt. A családomnak és a páromnak is szeretném megköszönni, hogy végig mellettem álltak. Az elmúlt hetekben az NB III-as csapattal készültem, edzőmeccseken is pályára léptem. Nyilván még nem vagyok jó erőnléti állapotban, de már nagyon várom, hogy elkezdődjön az NB I-es csapat felkészülése és csatlakozhassam a többiekhez. Rengeteg támogatást kaptam a szurkolóktól is, a városban nagyon sokan megállítottak a utcán, jobbulást kívántak és folyamatosan érdeklődtek a hogylétemről. Az pedig, hogy a 2016-os gólomat az év Vidi-góljának választották a drukkerek, kifejezetten jól esett, már csak ezért is szeretnék minél jobb formában visszatérni és újabb szép sikerekhez segíteni a csapatot" - nyilatkozta Géresi Krisztián."

Legfrissebb híreink