nb1.hu

Súlyos bírói hibák miatt bosszankodott a ZTE mestere – reakciók, videó

Két dologra is rávilágított.

A Zalaegerszeg a Honvédot látta vendégül szombaton. Az összecsapás a kispestiek sikerével zárult, a nyerőembernek Lanzafame bizonyult. Érdekesség, hogy az olasz futballista egy büntetőt elhibázott, de ezt is elbírták a fővárosiak. A Honvéd kezdi megtalálni a formáját, hiszen az előző három játéknap alatt hét pontot szerzett. A ZTE a legutóbbi két találkozón nem tudott nyerni.

Dr. Dobos Barna a lefújás után Iványi Zoltán tevékenységére is kitért. A ZTE edzője szerint a játékvezető két komoly hibát is vétett a kárukra.

"Szomorúak vagyunk az eredményt illetően. Voltak fordulópontjai a mérkőzésnek, amikből rosszul jöttünk ki, ráadásul egy oldalról érkező beadást nem tudtunk hatástalanítani, ami döntőnek bizonyult.

 

Sajnos már nem az első alkalom, hogy a játékvezetők a mi kárunkra tévedtek, Ben-Hatira szerintem szándékosan rálépett Zoran Lesjak Achillesére, amiért második sárga lappal ki kellett volna állítani, a büntető sem volt jogos, bár szerencsére ott Demjén bravúrral védett. Számítottunk rá, hogy nem lesz sok helyzetünk, sajnos amik megvoltak, azokat sem tudtuk kihasználni" – fogalmazott Dobos. Egyébként a tréner sérülések és eltiltások miatt több kulcsemberre sem számíthatott a hétvégén. 

 

Giuseppe Sannino úgy véli, az első félidőben a vendégek behúzott kézifékkel játszottak, de a második játékrészben már javult a teljesítményük.

"Az első félidőben a csapatom behúzott kézifékkel játszott, a másodikban viszont úgy érzem, a labdatartásunknak köszönhetően megérdemelt győzelmet arattunk. Gratulálok az ellenfélnek, rendkívül jó csapat, jól is játszottak, így még értékesebb a győzelmünk. Olyan játékmódszerünk van, ami által nehezen helyezünk nyomást az ellenfél védelmére, inkább a középpályán a játékosok minőségére alapozunk, ez Moutari becserélésével sikerült is. Azt a játékot játszottuk, amire felkészültünk" – vélekedett az olasz szakember.

ZTE-Kispest: verekedés a városban – videó! – NB1.hu

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC