nb1.hu

Rui Pedro: Nem sokat ér a gólom

Első NB I-es találatát szerezte.

A téli átigazolási időszakban vette kölcsön a Fraditól Rui Pedrot a Haladás, aki mindössze egy percet kapott az őszi szezonban. Ugyan új csapata törökországi edzőmérkőzésen, a román Voluntari (2-1) ellen betalált, első bajnoki góljára három meccset kellett várni, igaz, először lépett pályára kezdőként a Mezőkövesd elleni vereség során. A portugál egy szép akciót követően szerezte meg első bajnoki találatát Szombathelyen és az NB I-ben egyaránt.
 
A középpályás öröme nem lehetett felhőtlen, hiszen hiába szerezték meg góljával a vezetést, Király hibája után a Mezőkövesd egyenlíteni tudott, majd 6 perccel később a vezetést is megszerezték.
 
– Természetesen nem teljes az örömöm, hiszen nem tudtuk megnyerni a találkozót – mondta Rui Pedro a Haladás honlapjának. – A gólomnak persze azért örülök, de mondom: ez nem sokat ér a három pont nélkül. 
 
A játékos kiemelte, nem indult számukra rosszul a találkozó, jól futballoztak, de a semmiből kaptak két könnyű gólt.  Hozzátette utána is meg voltak a helyzeteik, de nem tudták kihasználni őket.
 
A Haladás borzasztóan nehéz helyzetben van, szinte csak matematikai esélyük van a bennmaradásra, és ezzel a játékos is tisztában van.
 
–  Ami a folytatást illeti, nehéz helyzetben vagyunk, de megyünk tovább. Nem nézünk túlságosan előre, mindig csak a következő meccsre fókuszálunk – azt akarjuk megnyerni. Tudjuk, hogy a Vidi ellen idegenben ez nagyon nehéz lesz, de nincs más választásunk – zárta szavait Rui Pedro.
 
A Haladás 21 forduló után mindössze 10 ponttal, és két győzelemmel a tabella legutolsó helyén tanyázik. 14 pont választja el őket az NB I-et érő 10. helytől.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC