nb1.hu

Révész Attila örült, de kételyek is vannak benne – reakciók

Krucsics és a hiány.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Kisvárda hazai pályán 2-1-re legyőzte az Újpestet.

A vezetőedzők így értékeltek a meccs után az M4 Sportnak:

Révész Attila (Kisvárda): ,,Először is nagyon örülök, hogy fieszta-hangulatot sikerült csinálnunk, ezt meccs előtt már a játékosokon éreztem. Az érzés az leírhatatlan, nagyon boldog vagyok, ugyanakkor rengeteg kétely is van bennem, vegyes érzéseim is vannak, de úgy gondolom, több a pozitív. A játékunk az teljesen az volt, amit vártunk, elterveztünk az Újpest ellen. Az első félidőben a szokásos, korai nagy ritmusnak meglett az eredménye, majd arra még rá is tudtunk fejelni egy gólt és megmondom az őszintét jobban örültem, hogy 2-1-el mentünk a szünetre, minthogy 2-0-al mentünk volna, mert az a szünetben egyfajta felfokozott koncentrációt eredményezett, nem pedig megelégedettséget, ami korábban már előfordult. Biztos voltam benne, hogy a második félidőben, még ha mélyebben is fogunk védekezni, ezekkel a játékosokkal, akik most lehetőséget kaptak, meg tudjuk csinálni a mélységi kontrákat is. Ez tökéletesen be is igazolódott. Azt is láttuk, hogy a belső tengelyben az újpesti játékosok nem tudták úgy megjátszani a labdát, erre is vártunk. Úgyhogy azt gondolom, ma minden tekintetben; taktikailag, akaratban, fizikailag és persze történelmileg is megérdemeltük a győzelmet."

Milos Kruscsics (Újpest): ,,Azt gondolom, a mérkőzés első 10-15 perce volt döntő jelentőségű, ez döntötte el a találkozót. Rosszul jöttünk ki a pályára, az Újpesttől eddig megszokott nagy lendület, energia hiányzott és a korai gólok igencsak megnehezítették a helyzetünket. A fiúk próbálkoztak, nem mondhatom azt, hogy rosszul játszottunk. Megvoltak a helyzeteink is, ezekből azonban nem sikerült gólt lőnünk. Talán az az érzésem van az egész találkozóval kapcsolatban, hogy kicsit kiürültünk, a tartalékaink kimerültek. Egyáltalán nem volt egy könnyű szezon, amit most a hátunk mögött tudhatunk. Eleinte ugye csak azért küzdöttünk, hogy bent maradjunk az NB I-ben. Nagyon sokáig a tabella alján voltunk, aztán jó focit játszottunk, ezt a célunkat elértük. Ez rengeteg energiába került a pályán és azon kívül is, fizikailag és érzelmileg egyaránt. Szerintem ez normális és ezt nem róhatom fel a játékosaimnak. Azt hiszem, hogy ma ezek az érzelmi tartalékok merültek ki és ez ma kifejezetten hiányzott."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC