nb1.hu

Rebrov szavai a nézők fütyüléséről – a 9. forduló edzői reakciói

Nikolics és a kézifék, Vignjevics és az őszinteség, Disztl és a bírók.

Ferencváros-Újpest 1-0

 

Sergei Rebrov (Ferencváros): "Tudjuk, hogy ez a mérkőzés sokat jelent a szurkolóknak, fontos három pontot gyűjtöttünk. Nem vagyok elégedett a támadójátékunkkal, a játékosaim valószínűleg nagyon a végeredményre koncentráltak, szerették volna megnyerni ezt a meccset. Támadójátékban javulnunk kell, ha tehettem volna, valamennyi csatárunkat lecseréltem volna. Néhány játékosom nem 100 százalékos állapotban tért vissza a válogatott szünetről, ráadásul az Újpest elleni meccs előtt kiesett három védőnk, így olyan védősorral kellett játszanunk, amelyet korábban nem próbáltunk. Nem voltam boldog a padon, amikor a szurkolók fütyültek a második játékrészben, tudom, hogy javítanunk kell bizonyos dolgokon."

Nebojsa Vignjevics (Újpest): "Nos, mit is mondhatnék egy ilyen mérkőzés után? Egyértelműen az Újpest volt ma jobb csapat. Őszintén szólva nem is tudtam, hogy ennyivel jobbak vagyunk. Akár idegenbeli, akár hazai találkozóról legyen szó, volt, hogy nyertünk, de ilyen erős dominanciát még soha nem produkált a csapatom, mint mai mérkőzés során. Tulajdonképpen minden lehetőségünk megvolt, de nem sikerült gólra váltani. Ezzel szemben az ellenfelünknek egy lehetősége volt, azt ki is használták és ezen dőlt el a mérkőzés. Gratulálok a játékosaimnak, kiválóan játszottak, de nem sikerült megnyernünk a meccset.”

Mezőkövesd-MOL Fehérvár 0-0

 

Kuttor Attila (Mezőkövesd): „Jó mérkőzés volt, annak ellenére mondom ezt, hogy 0-0 lett. Két nagyon jó csapat találkozott és jó futballt mutattak be a csapatok. Úgy érzem, hogy kicsit közelebb álltunk a győztes gólhoz, de a döntetlen után is gratuláltam a srácoknak, mert ez férfimunka volt, amit letettek a pályára.”

Marko Nikolics (MOL Fehérvár): „Gratulálok mindkét csapat játékosainak, jó mérkőzést játszottak. Igaz, hogy gól nem esett, de egy igen komoly találkozót láthattak ma a nézők. Igazi száz százalékos lehetőség talán nem is volt, de azért mindkét kapu előtt adódtak helyzetek. A Mezőkövesd nem véletlenül második, minőségi a kerete, egységesek és stílusos focit játszanak, de a védekezést sikerült megoldani. A támadó harmadban viszont ennél több kell. Volt, hogy az utolsó passzok nem ültek, a beadások is hiába jöttek mindkét oldalról folyamatosan, vagy egy kicsit hosszú volt, vagy egy kicsit rövid… A pálya talaja nem volt ideális, ez nem segítette egyik csapatot sem, de koncentrációval és nagyobb türelemmel jobban meg lehetett volna oldani ezeket a szituációkat. A kispadon úgy éreztem, ez egy tipikus egygólos meccs lesz, de végül az az egy gól sem született meg. Köszönöm a szurkolóknak, hogy ma este is elutaztak és a helyszínen biztatták a csapatot.”

Puskás Akadémia-Paks 4-2

 

Hornyák Zsolt (Puskás Akadémia): "Először is, elégedett vagyok az eredménnyel. Azt vártam, hogy a Paks védekező felfogásban kezd és ellentámadásokba megy át a mérkőzés elején, hiszen többnyire az ellenfelek így kezdenek. Nagyon fontos volt, hogy a paksi vezetés után hamar tudtunk egyenlíteni. Úgy gondolom, hogy a második félidőben még többet is ki tudtunk volna hozni ebből, még jobb is lehetett volna, ha kicsit agresszívabbak és aktívabbak vagyunk a középpályán. Nagyon elkényelmesedünk kétgólos vezetésnél, ezt ki szeretném küszöbölni, főleg azért, mert lehet, hogy egy erősebb ellenfél megbünteti majd a hibákat. Maximalista vagyok, megint volt lehetőségünk öt-hat gólt lőni, de ezt nem hoztuk."

Tomiszlav Szivics (Paks): „A meccs előtt határozott elképzelésem volt az összecsapásról, és, ahogy már sokszor, most is jól kezdtünk. Megszereztük a vezetést, majd gólokat(!) ajándékoztunk(!) az ellenfelünknek. Elkéstünk a blokkokkal, nem figyeltünk oda, ilyen hibákat nem szabad véteni. A második játékrészben ugyanez, a harmadik PAFC-gól után még felálltunk, mi is betaláltunk, majd megint kaptunk egyet… Szeretnék már egy olyan meccset játszani, ahol nekünk ajándékoznak, mi ezt minden héten elkövetjük, erről komolyan beszélgetnünk kell a jövő héten. Ha vezető gólt szerzel idegenben, annak erőt és motivációt kell adni, nem pedig a hazai csapatot kell felpörgetnie… Gratulálok a Puskás Akadémiának a győzelemhez."

DVSC-DVTK 2-1

 

Herczeg András (DVSC): "Az előzmények ismeretében nagyon nehéz mérkőzés volt, mert mindannyiunkat megviselt az előző négy találkozó, ahol nem játszottak le minket, de egymás után mégis vereséget szenvedtünk. Ma óriási akarattal, elszántsággal lépett pályára a csapat, sikerült megszerezni a vezetést. Ezt követően elbizonytalanodtunk, idegesek voltunk, higgadtabban kellett volna játszani. A DVTK többet támadott, egyenlítettek is a második félidő elején. A kiállítást követően még nagyobb elszántsággal folytatták a srácok a találkozót.Tíz emberrel talán jobban játszottunk, mindenki elővette rejtett tartalékait. A mérkőzés ezen időszakában a DVTK támadott, de mindkét csapatnak voltak helyzetei. Nagyszerűen védett Nagy Sándor, bravúrokat mutatott be. A siker értékét növeli, hogy egy jól játszó DVTK ellen sikerült győzni. Gratulálok a Szívtiprók 25. születésnapjához, és ahogy az elmúlt 25 évben, úgy ma is sokat tettek hozzá a sikerhez."

Feczkó Tamás (DVTK): "Mindenekelőtt gratulálok Herczeg Andrásnak és csapatának a győzelemhez! Ilyen hangulatban élmény játszani, erre van szüksége a magyar labdarúgásnak.
Az első félidőben gólokkal kellet volna vezetnünk, Nagy Sándor három parádés védéssel tartotta életben csapatát. Pozitívumként említhetem, hogy amit kitaláltunk, az működött, helyzeteket alakítottunk ki, ugyanakkor bosszúság, hogy ezeket a helyzeteket nem tudtuk értékesíteni. A szögleteknél mélyen védekezett a DVSC, amire Márkvárt Dávid hívta fel erre a figyelmet, a szünetben megbeszéltük, hogy az első szögletet így rúgjuk, ebből született a gól. Ha a labdarúgás pontozásos sortág lenne, akkor egészen másként alakul az eredmény, de a focit gólra játsszák. Még fejlődnünk kell abban, hogy ne csak kialakítsuk a helyzeteket, ziccereket, hanem gólra is váltsuk azokat. Úgy látszik, a sors istennőjének még udvarolni kell, mert nem fogja a kezünket, pedig ma mindent megtettünk a győzelem érdekében.  Nagyon büszke vagyok a játékosaimra, mert a DVSC otthonában dominálni és ilyen teljesítményt nyújtani csak nagyon kevés csapat tud. Magasan ezen a mérkőzésen játszottunk a legjobban, hétről hétre fejlődünk, ami a helyzetek számában is látszik. Igazi egységes csapatként támadtunk és védekeztünk, azonban a DVSC annyiban jobb csapat, hogy egy helyzetből egyet értékesített is, nekünk ebben még fejlődnünk kell."

Kaposvár-Kisvárda 0-2

 

Disztl László (Kaposvár): "Az első félidőben nem voltunk elég élesek és koncentráltak. Sok labdát és párharcot vesztettünk el, s egy távoli lövésből gólt kaptunk. A második félidőben mindent megtettünk azért, hogy visszajöjjünk a meccsbe. Az előző héten is azt nyilatkoztam, hogy sem a médiától, sem a játékvezetőktől nem kapjuk meg a kellő tiszteletet, ezt ezen a mérkőzésen is éreztem. Gondolok itt arra, hogy a második kisvárdai gól előtt a játékvezető belefújt a sípjába, mégis tovább engedte az akciót."

Dajka László (Kisvárda): "Kiegyenlített játék folyt az első félidőben, majd egy nagyon fontos gólt szereztünk. Ezt követően két-három jó kontrát is vezettünk, melyeket góllal kellett volna befejezni. A második félidőben beszorított minket a hazai csapat, de ezt az időszakot sikerült átvészelnünk, s egy kontra végén eldöntöttük a mérkőzést. A meccs összképét tekintve megérdemelten nyertünk."

ZTE-Honvéd 0-1

 

Dr. Dobos Barna (ZTE): "Szomorúak vagyunk az eredményt illetően. Voltak fordulópontjai a mérkőzésnek, amikből rosszul jöttünk ki, ráadásul egy oldalról érkező beadást nem tudtunk hatástalanítani, ami döntőnek bizonyult. Sajnos már nem az első alkalom, hogy a játékvezetők a mi kárunkra tévedtek, Ben-Hatira szerintem szándékosan rálépett Zoran Lesjak Achillesére, amiért második sárga lappal ki kellett volna állítani, a büntető sem volt jogos, bár szerencsére ott Demjén bravúrral védett. Számítottunk rá, hogy nem lesz sok helyzetünk, sajnos amik megvoltak, azokat sem tudtuk kihasználni.”

Giuseppe Sannino (Honvéd): „Az első félidőben a csapatom behúzott kézifékkel játszott, a másodikban viszont úgy érzem, a labdatartásunknak köszönhetően megérdemelt győzelmet arattunk. Gratulálok az ellenfélnek, rendkívül jó csapat, jól is játszottak, így még értékesebb a győzelmünk. Olyan játékmódszerünk van, ami által nehezen helyezünk nyomást az ellenfél védelmére, inkább a középpályán a játékosok minőségére alapozunk, ez Moutari becserélésével sikerült is. Azt a játékot játszottuk, amire felkészültünk.”

A mérkőzések összefoglalói videókkal, tabellával és érdekességekkel itt olvashatóak. 

Ordításos őrület Debrecenben; Lanzafame, a hős – eredmények, videók – NB1.hu

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC