Magyar focihírek
minden mennyiségben
NB2 logó
NB3 logó
FerencvárosÚjpestsajtótájékoztatóSzerhij RebrovNebojsa Vignjevics

Rebrov nem értette Vignjevicset

Simon Zoltán - 2019. február 09. szombat 22:04
Már csak a lila ultrák hittek az egyenlítésben.
Nebojsa Vignjevics és Szerhij Rebrov egymás mellett ülve értékelték a Derbit a meccs utáni sajtótájékoztatón.
 
A lilák mestere arról beszélt, hogy nagyon örült annak, hogy a végén sikerült megszerezniük az egyik pontot. Mint mondta, megérdemelték az egyenlítést, mert a játékosai végig harcoltak. Külön megemlítette az Újpest szurkolótáborát, mert mint elmesélte, 15-20 másodperccel Simon gólja előtt már csak ők hittek az egyenlítésben, amit jelez, hogy még akkor is buzdították a csapatot. Azt viszont hiányolta a játékosaitól, hogy az első 20-25 percben nem voltak elég agresszívak, nem próbálkoztak a támadásokkal.
 
Szerhij Rebrov, az FTC vezetőedzője elmondta, nem ért egyet kollégájával, nem érti, miért mondta azt Vignjevics, hogy nem kontrollálta az Újpest a mérkőzést, amikor szerinte a lilák megtették ezt, igaz, kevesebb helyzetet dolgoztak ki, mint ők. Azt is elmondta, mindenki feldúlt és szomorú az öltözőben, hogy a végén kiegyenlítettek a hazaiak. Kijelentette, az Újpest most jobb volt, mint az őszi meccsen.
Szólj hozzá Te is!
LEGFRISSEBB HÍREK
2019. 04. 22. 21:22

Túlélők viadala: hat csapat küzd a kiesés ellen - elemzés

Őrületes izgalmak lesznek az NB I véghajrájában.
2019. 04. 22. 19:49

Fradi-Vidi után: a leglátogatottabb NB I-es meccsek listája

Meglesz-e az új listavezető két hét múlva?
2019. 04. 22. 19:18

Fellélegezhet a Honvéd? Lipcseiék hatot kaptak - videó

Nem túl jó előjel a visszavágó előtt.
2019. 04. 22. 18:30

Ünnepel a fradisták ikonja - videó

40 éves lett a focistából lett edző.
2019. 04. 22. 14:11

Rajczi döntött, Waltner és Csizmadia egy húron pendült - videó

Nem volt ám könnyű dolga a harmadiknak.
2019. 04. 22. 13:24

Súlyos nehézségekről beszélt a Gyirmót edzője a Vasas elleni vereség után

Még mindig másodikok, de…
2019. 04. 22. 14:40

Fordulatos meccsen lett megállítva a listavezető

Parádés sorozat ért véget.
2019. 04. 22. 13:55

2 kiállítás, 4 gól – az első a második ellen csatázott

Jogtalannak gondolt 11-esről is szó esett.
2019. 04. 22. 17:48

Magyar Kupa: a Vidi válogatott kapusa ezért tart a Loki elleni meccstől

Készül a büntetőkre is a hálóőr.
2019. 04. 22. 16:22

Menetelések a bronzéremért - elemzés

A Loki, az Újpest és a Honvéd útja.
2019. 04. 22. 11:08

Így lépett „csak egyet” a ZTE az NB I felé – videó

Pedig nem is nyertek.
2019. 04. 22. 09:16

Feljut a Vasas?

Szanyó Károly a szurkolókról is említést tett.
2019. 04. 22. 11:16

Ötöt kaptak Pisonték - gólok története

Reagált is a szakvezető.
2019. 04. 22. 09:51

Menetelés a megye és az NB II felé – gólok története

Megyei rangadó volt Hódmezővásárhelyen.
2019. 04. 22. 14:19

Terrorizmus áldozatainak ajánlotta fel egyhavi fizetését a tehetséges magyar kapus

Nemes gesztus, minden elismerésünk!
2019. 04. 22. 13:12

Fradi-Vidi: 5 kiemelt sorozatban is változás történt

A számok bűvkörében.
2019. 04. 22. 10:54

Dárdai a legnagyobb elismerést kapta a szurkolóktól

Bajt okoztak Thomas Dolléknak.
2019. 04. 22. 09:29

Sorskérdések közelében: a forduló összes gólja egy helyen - videó

Összefoglalók a szombati meccsekről.
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1Ferencvárosi TC67
2MOL Vidi FC56
3DVSC47
4Újpest FC47
5Budapest Honvéd41
6Mezőkövesd Zsóry FC35
7MTK Budapest34
8Puskás Akadémia FC34
9Kisvárda Master Good32
10Paksi FC32
11DVTK31
12Szombathelyi Haladás25
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!