Rebrov elmondta, mekkora változás lesz a Fradi keretében - NB1.hu
Magyar focihírek
minden mennyiségben
NB2 logó
NB3 logó
Szerhij RebrovFTCátigazolási hírekFelkészülés

Rebrov elmondta, mekkora változás lesz a Fradi keretében

Bíró Ádám - 2019. május 16. csütörtök 10:10
Az edző a nyári programról is beszélt.
Szerhij Rebrov augusztusban váltotta Thomas Dollt a Ferencváros kispadján. A csere nem volt rossz döntés a vezetőség részéről, hiszen a Fradi megszerezte a bajnoki címet az OTP Bank Ligában. A zöld-fehér csapat 30. alkalommal végzett az élen az NB I-ben. A hazai siker mellett a szurkolók abban bíznak, hogy nyáron a nemzetközi porondon is bizonyítanak Dibuszék. Nem lesz könnyű dolguk Rebrov játékosainak, hiszen már a BL-selejtező első körében érdekeltek lesznek, és mivel nem lesznek kiemeltek, nagyon nehéz ellenfelet is kaphatnak.
 
Rebrov a kedvezőtlen előjelek ellenére elmondta, optimistán várja a nemzetközi porondot. A tréner arra is rávilágított, hogy nem lesz nagy változás a bajnokcsapat keretében.
 
"Bizakodó vagyok. Vallom, a nemzetközi színtéren is bátor, kezdeményező futballra kell törekednünk. A kivárás semmi jóra nem vezet. Nem lesz hosszú a nyári szünet, de így van ez rendjén. A játékosok elmennek nyaralni, lazítani, mi a klub vezetőivel már azon agyalunk, kit lehetne a keretbe hozni, ki lehetne a segítségünkre a jövőben. Sok új játékos nem lesz, legfeljebb három-négy labdarúgó érkezhet" - nyilatkozta Rebrov az nso.hu-nak
 

null

null

A Fradi labdarúgói a nyáron kétszer is Ausztriában fognak edzőtáborozni. Az első összetartás június 7-én lesz, ez 13 napig tart, majd rövid időt itthon tölthetnek a játékosok, ezt követően jön az újabb turnus.
 
"Annak idején a Dinamo Kijevnél remekül bevált ez a ritmus. A játékosok képtelenek két hétnél tovább összpontosítani úgy, hogy éjjel-nappal össze vannak zárva. Az első edzőtábor után három nap szabadságot kapnak, majd újra irány Ausztria, igaz, akkor másik helyszínre megyünk" - árulta el az ukrán szakember.
Szólj hozzá Te is!
LEGFRISSEBB HÍREK
2019. 05. 26. 12:14

Supka reakciója - kérdéses lenne a jövője a Honvédnál?

Érdekes mondatok - interjú.
2019. 05. 26. 10:42

FTC: fontos döntést hoztak Dollról

A német szakember egykori kollégái is örülhetnek.
2019. 05. 26. 09:04

Supka tudja

Ki is mondta.
2019. 05. 26. 08:53

Kupadöntő: a Honvéd-tábor - fotók

Kitett magáért a kispesti közönség.
2019. 05. 26. 10:36

Vasas: fontos felhívás

Egyedi akciót szerveznek.
2019. 05. 25. 16:26

Komoly fejlesztés lesz az NB II-es csapat stadionjában - kép

A sportigazgató a nyári igazolásokról is beszélt.
2019. 05. 25. 18:21

Újabb csapat lehet bajnok - a 29. forduló előzetese

Szuperrangadót rendeznek a Keleti csoportban.
2019. 05. 25. 15:28

Ez a rutinos bíró vezeti a szuperrangadót

NB I-es tapasztalattal is rendelkezik.
2019. 05. 26. 08:26

Vidi: kupagyőzelem után - fotók

Hatalmas ünneplést csaptak!
2019. 05. 26. 08:12

A kiesés után ennek örülhetnek az MTK-drukkerek

A fiatalok kitettek magukért.
2019. 05. 25. 13:38

Békéscsaba: az edző után négy játékos is távozhat

Nagy változások lesznek a csapatnál.
2019. 05. 24. 19:30

Csizmadia kemény intelme

Komoly célokat fogalmazott meg a tréner.
2019. 05. 24. 19:05

Nagyszerű hírt kapott a Puskás Akadémia légiósa

Már korábban történelmet írt.
2019. 05. 24. 18:10

Muppet show: újabb rossz hírt kapott az edző

Megyei rangadón kellene bizonyítaniuk.
2019. 05. 26. 07:08

Vasárnapi foci: rangadók az NB III-ban

Befejeződik az olasz bajnokság.
2019. 05. 25. 22:38

Német Kupa: egyoldalú küzdelmet hozott Gulácsiék meccse - videó

Mindkét magyar válogatott játékos szóhoz jutott a döntőben.
2019. 05. 25. 22:23

Magyar Kupa: Nikolics már a nemzetközi kupaszereplésről beszélt

Komoly kritikát is megfogalmazott a fehérvári edző.
2019. 05. 25. 22:02

A távozó Gróf szerint ezért bukta el a Honvéd a kupadöntőt

Csodálatos élménnyel gazdagodott a kapus.
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1Ferencvárosi TC74
2MOL Vidi FC61
3DVSC51
4Budapest Honvéd49
5Újpest FC48
6Mezőkövesd Zsóry FC44
7Puskás Akadémia FC40
8Paksi FC39
9Kisvárda Master Good38
10DVTK38
11MTK Budapest34
12Szombathelyi Haladás30
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!