nb1.hu

Reakciók az NB I 20. fordulójának a mérkőzéseiről

Magyarország – Doll csalódott az eredmény miatt, de játékkal elégedett volt. Frissül!

 

DVSC–Ferencváros 0–0

 

22.10: A mérkőzés után a vendégek trénere elmondta, csalódott az eredmény miatt, de a mutatott játékkal elégedett volt. A Loki edzője úgy érzi, csapat rászolgált az ikszre.

 

Thomas Doll (FTC): – A múlt heti meccs a Honvéd ellen jó meccs volt, ez most más jellegű volt. Nem volt túl élvezetes találkozó, bár sokat dolgoztak a játékosok mindkét oldalon. Megnyerhettük volna a mérkőzést, főleg pontrúgásokból, de az utolsó lépés mindig hiányzott, hogy eldöntsük a három pont sorsát. Jól védekeztünk egy masszív gárda ellen, amely két csatárral játszott. Hiányzott a játékunkból a hidegvérűség, ezért kár. Az eredmény csalódás, de a teljesítményünk nem.

 

Leonel Pontes (DVSC): – Köszönöm a szurkolóknak a csodás hangulatot, fontos volt ez a csapatunk számára. Szeretném ezúton is részvétemet nyilvánítani Komáromi Gábor családjának! Szerettünk volna nyerni, kemény meccs volt egy erős Fradi ellen, ez a döntetlen egy jó tavaszi kezdésnek mondható. Kiegyenlített mérkőzés volt, a pontrúgásoknál időnként szerencsénk volt, de nekünk is akadtak lehetőségeink. Úgy vélem, rászolgáltunk a döntetlenre.

 

 

Mezőkövesd-Zsóry FC–DVTK 3–0

 

18.30: Tomiszláv Szivics a Mezőkövesd mestere sok sikert kívánt a Diósgyőrnek. Horváth Ferenc úgy érzi, csapata lerombolta azt, amit az edzőtáborban felépített.

 

Tomiszláv Szivics (Mezőkövesd): – Elsősorban a csapatomnak szeretnék gratulálni, mert nagyszerűen játszottak. Köszönöm a vezetők támogatását, az edzőtábort és az erősítéseket! Teljes mértékben megérdemeltük a győzelmet, ma jobbak voltunk, a gólok mellett ziccereket is kialakítottunk. Előnyben és emberelőnyben tudtuk, hogy a DVTK-nak ki kell támadni, ezért kinyílnak, csak a szabad területet kellett kihasználni. A piros-fehéreknek további sok sikert kívánok!

 

Horváth Ferenc (DVTK): – Harminc perc alatt leromboltuk azt, amint a téli felkészülés alatt építgettünk önbizalomban, játékban. A kiállítás után teljesen más mérkőzést játszottunk, én küldtem ki támadni a játékosokat, mert a döntetlen sem lett volna jó, ezt a részét vállalom a találkozónak. A félidőben azt mondtam, nyerni lehet, voltak is lehetőségek, egészen másként alakult volna, ha sikerül gólt lőni. Egy órán keresztül emberhátrányban játszottunk, mindent megtettünk még 2-0-nál is, hogy megnyerjük a mérkőzést.

 

Videoton FC–Újpest FC 5–1

 

20.18: Gólösszefoglaló a Videoton–Újpest meccsről

 

 

18.48: Henning Berg a Videoton edzője, nagyon elégedett volt csapata támadójátékával. 

 

 

18.25: Nebojsa Vignjevics, az Újpest edzője úgy érzi, hatvan percig jól játszott a csapata.

 

Nebojsa Vignjevics (Újpest): – Két részre osztanám a mai összecsapást. Az első hatvan percben jól játszottunk, megvoltak a lehetőségeink, azonban a második gól mindent megváltoztatott, túl könnyű találat volt. A piros lap megpecsételte a sorsunk, tíz emberrel már nem tudtuk megállítani a hazai rohamokat.

Élő közvetítések az NB I 20. fordulójának a mérkőzéseiről – NB1.hu

 

 

Gyirmót FC Győr-Paksi FC 0-0

 

19.05: A hazaiak edzője úgy érzi, a hajrában megnyerhették volna a találkozót. 
 

 

Urbányi István (Gyirmót): – Sajnos csak egy nagyon kis lépést tettünk előre, mert a párhuzamos bajnoki mérkőzések eredménye a számunkra kedvezően alakult. A Paksi FC egy szervezett, jó csapat és ha nem hurcolnánk az őszi szezonunk tehát, akkor azt mondhatnám, hogy nagyon értékes pontot szereztünk. Nem vagyok elégedetlen a játékunkkal, mert több labdarúgónk is biztató teljesítményt nyújtott. A kapusunk sérülése miatt, várnunk kellett Novák Csanád cseréjével és azzal, hogy vele átálljunk, a két ékes rendszerre. A hajrában nagyon közel voltunk a gólszerzéshez és egy rúgott gól, óriási lelki nyomás alól szabadítaná fel a csapatunkat.     

 

18.52: A vendégek edzője elégedetlen volt csapata játékával.

 

Csertői Aurél (Paks): – A mutatott játékunk alapján elégedett kell hogy legyek az eredménnyel. Sokkal többet vártam játékban magunktól, kifejezetten rosszul játszottunk, és némi szerencse is kellett ahhoz, hogy ponttal tudjunk távozni Gyirmótról. Sokat kell változtatnunk a futballunkon ha bent szeretnénk maradni az élvonalban. Sokkal célratörőbben, sokkal pontosabban kell játszani, összességében kell sokkal többet nyújtanunk. Az NB I-ben ennél több kell!

 

 

MTK Budapest–Bp. Honvéd FC 1–2

 

18.57: A vendégek edzője úgy érzi, a szerencse is segítette csapatát. A hazai kispadon debütáló tréner elmondta, játékosait nem roppantja össze a vereség.

 

Marco Rossi (Honvéd): – Tudtuk, hogy nagyon nehéz meccsre számíthatunk, mert nagyon ügyes játékosokból áll az MTK Budapest és jól erősítettek a télen. Ezúttal kicsit szerencsénk is volt Torghelle eseténél, nem volt egyszerű mérkőzés, de végül szerintem megérdemelten nyertünk.

 

Tamási Zsolt (MTK): – A játékosok betartották, amit kértem tőlük. Felkészültünk a Honvédból, de voltak a mérkőzésnek olyan fordulópontjai, amelyek végérvényesen befolyásolták az alakulását. A döntő fordulatok előtt olyan szituációkban hibáztunk, amelyekben nem feltétlenül kellett volna. Az utolsó pillanatig küzdöttünk az egyenlítésért, még emberhátrányban is, így megemelem a kalapom a fiúk előtt. A Honvéd erős csapat, nem véletlenül állnak ott a tabellán ahol, egy ilyen vereség nem roppanthat, és nem is fog megroppantani minket.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC