Puskás Akadémia: három tehetség sorsáról döntöttek

Folytatódik az építkezés Felcsúton.

Forrás:

Bokros Szilárd, Tamás Nándor és Skribek Alen is új szerződést kapott a Puskás Akadémiánál. Bokros és Tamás kontraktusa 2021-ben jár le, míg Skribek 2022-ig írt alá. A Puskás Akadémia közleményét változtatás nélkül közöljük:
 
"Bokros Szilárddal, Tamás Nándorral és az NB I-es csapat keretébe frissen felkerült Skribek Alennel hosszabbítottunk szerződést szerdán.
Szerződést hosszabbított a Puskás Akadémia FC-vel három saját nevelésű játékosunk, Bokros Szilárd, Tamás Nándor és Skribek Alen. – előbbi két labdarúgó már az előző szezonban első csapatunk keretéhez tartozott, utóbbi mostantól tagja a Hornyák Zsolt irányította alakulatnak.
 
Skribek Alen az elmúlt idény első felében NB III-as együttesünkben futballozott, melynek színeiben nyolcszor volt eredményes, majd NB II-es partnercsapatunknál, az Aqvital FC Csákvárnál szerepelt, ahol tizennégy mérkőzésen öt gólt és egy gólpasszt jegyzett. A 18 esztendős csatár 2022-ig kötelezte el magát a Puskás Akadémiához.
 

Bokros Szilárd 2018. augusztus 11-én a Haladás ellen mutatkozott be az élvonalban, ahol eddig kilenc alkalommal kapott bizalmat, s a februári MOL Vidi FC elleni idegenbeli mérkőzésen gólpasszal vétette észre magát. A 19 éves, a védekező középpályás és a balhátvéd posztján is bevethető játékos 2021-ig hosszabbított egyesületünkkel.
 
Ugyanezen a találkozón mutatkozott be első csapatunkban Tamás Nándor, aki tavasszal nyolc NB I-es találkozón jutott szóhoz, és ő szerezte győztes gólunkat az MTK ellen 3–2-re megnyert hazai bajnokinkon. A kézdivásárhelyi születésű 18 éves szélső 2021-ig szóló kontraktusra kanyarította oda a nevét."

Legfrissebb híreink