nb1.hu

Pölöskei Zsolt és Kovácsik Ádám is a Vidié

Székesfehérvár - Középpályással és kapussal erősített a bajnok.

A Videoton közleményét változtatás nélkül közöljük. "A 24 éves középpályással hároméves, a szintén 24 éves kapussal kétéves szerződést kötött a klub. Pölöskei Zsolt 1991. február 19-én született Budapesten. Az MTK-ban kezdett focizni és itt is lett NB I-es labdarúgó. Három idény alatt 71 első osztályú mérkőzésen lépett pályára, ezeken 13 gólt szerzett. Az elmúlt és az azt megelőző szezonban is az MTK alapembere volt. 2008-2010 között a Liverpool kötelékébe tartozott. Pölöskei Zsolt hároméves szerződést írt alá a Vidivel. Vele egy időben klubunkhoz igazolt Kovácsik Ádám is. A 2009-es egyiptomi U20-as Vb-n bronzérmet szerző magyar válogatott egyik kapusa 1991. április 24-én, Budapesten született, utánpótlás-játékosként a Budapest Honvéd és a Ferencváros csapataiban szerepelt, mielőtt mindössze 16 évesen az akkor Seria A-ban szereplő Reggina Calcio leigazolta. A 192 centiméter magas hálóőr az elmúlt nyolc szezonban a Reggina mellett kölcsönben a Foligno, a Carpi és a Pavia kapuját is védte, Olaszországban összesen 29 másodosztályú, 66 harmadosztályú és 5 Olasz Kupa-meccsen jutott szóhoz, mielőtt a Reggina pénzügyi problémái miatt szabadon igazolhatóvá váltak a klub játékosai, így ő is. Kovácsik két évre kötelezte el magát a Videoton FC-hez.  "Filip Pajovics sajnálatos sérülése miatt kapusposztra gyorsan kellett igazolnunk. Kovácsik Ádám személyében fiatal, mégis tapasztalt kapust tudtunk szerződtetni, ő akár hosszabb távon is értéke lehet a klubnak és megfelelő versenyhelyzetet teremt a kapusok között. Pölöskei Zsoltot több klub is szerette volna leigazolni, hiszen az NB I egyik legjobb középpályásról van szó. Nagy munkabírású, remek lövőtechnikával rendelkező és képzett játékos csatlakozott személyében a kerethez, megítélésem szerint mindenképpen szükségünk volt egy ilyen típusú játékosra" – nyilatkozta Kovács Zoltán sportigazgató a vidi.hu-nak. "Több ajánlatom is volt a nyáron, de úgy ítéltem meg, hogy a Vidiben lesz a legnagyobb esélyem a fejlődésre. Tavaly bajnokságot nyert a csapat, remekül teljesített, idén kicsit nehezebben indult a szezon, de biztos vagyok abban, hogy kilábalunk a hullámvölgyből. Több játékost is ismerek a csapatból, nem hiszem, hogy gond lesz majd a beilleszkedéssel. Az biztos, hogy nagyon nehéz lesz beverekednem a kezdőcsapatba, hiszen kitűnő játékosok vannak a keretben, de természetesen az a célom, hogy ez sikerüljön és a csapat segítségére legyek" – fogalmazott Pölöskei Zsolt. "Örülök, hogy sikerült megállapodnunk Kovács Zoltán sportigazgatóval, rövid gondolkodás után igent mondtam az ajánlatára, boldog vagyok, hogy itt lehetek. Július közepéig nem edzhettem csapattal, mert meg kellett várnom, hogy mi lesz a Reggina sorsa, utána viszont edzéslehetőséget kértem és kaptam a Ferencvárostól és a Honvédtól is, egyénileg is dolgoztam, szerintem pár közös gyakorlás után bevethető állapotban leszek. Célom, hogy bebizonyítsam mindenkinek, hogy egy jó kapus érkezett Fehérvárra és természetesen idővel szeretném magam beverekedni a kezdőcsapatba is" – mondta Kovácsik Ádám."  A Loki tulajának írt elkeseredett levelet egy ügyvéd  Az Újpest-Honvédról keres egy szurkolót a rendőrség, több fényképük van róla 

Kamerafelvétel bizonyítja, hogyan balhézott a boltban a volt szövetségi kapitányunk

 

Mitől szárnyal a majdnem kiesett Haladás?

 

A Honvéd csabai hősei értékeltek

 

Szalai Ádámnak volt klubja dobna mentőövet

 

DVTK: nélkülözhetetlen adatok tűntek el

 

Újpest: Asmir Suljic a Videotonhoz igazolhat

 

Vidi: korábbi horvát szövetségi kapitány ül a kispadra?

 

DVSC: Balogh két büntetőt kér számon a játékvezetőn

 

Honvéd-négyes, hibátlan Fradi, szenvedő Vidi – VIDEÓK

 

 

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC