nb1.hu

Pintér Attila: „Meg kell érteniük a játékosoknak, futás nélkül nem megy”

Mezőkövesd – A borsodi csapat edzője szerint elmaradtak a kitűzött céloktól.

Az újonc Mezőkövesd edzője, Pintér Attila értékelt a csapata eddigi szereplését az élvonalban. A korábbi szövetségi kapitány szerint futógyorsaságon is javítani kell a bennmaradáshoz a borsodi gárdának, amely eddig elmaradt a kitűzött céloktól.

 

Pintér Attila elmondta, az új csapat építéséhez idő kell. Az NB II-ből jöttek, s hiába igazoltak sok játékost az NB I-ből is, új csapatot kellett építeni. A legnagyobb probléma, hogy sok gólt kaptak óriási egyéni hibákból, nem reagálták le a beadásokat, illetve rossz volt a helyzetkihasználás a bajnokság első harmadában.

 

– Ezen nagyon sokat kell javítanunk, s folyamatosan ezt kérjük a játékosainktól. Egy újonc csapatnak fontos, hogy a mérkőzések fordulópontjaiból jól jöjjön ki, bízom abban, hogy ez megtörténik a folytatásban. Nem volt könnyű egy újoncnak megragadnia az élvonalban még a 16 csapatos bajnokságban sem. Tisztában voltam azzal, hogy nem tudtam, élesben mire lesz képes a csapat, hiszen ezt is hangsúlyoztam már korábban, kevés volt az idő a felkészülésre. A tétmérkőzéseken jöttek ki a hibák, meg kellett ismerni az új játékosokat, kikben van meg a hibázási lehetőség, vagy, hogy hátrányban mernek futballozni– mondta Pintér Attila a klub honlapjának.

Elárulta, volt egy pontszám, amelyet kitűzött a 11 forduló végére. Ezt elérni nem sikerült, de a bajnokságnak van még két szakasza, amiben, ha minden összejön, elérhetik a célt. A tizenöt pont helyett tízzel állnak tizenegy fordulót követően, reméli, hogy a folytatásból ők jönnek ki jobban, annyi bizonyos, hogy decemberig a jelenlegi kerettel kell számolni.

 

– Meg kell érteniük a játékosoknak is, hogy futás nélkül nem megy. Probléma, hogy sok gólt kaptunk, ennek az egyik oka, hogy nem olyan futógyorsasággal reagáltuk le a dolgokat oldalmozgásban, visszatámadásban, mint kellett volna – emelte ki a vezetőedző.

 

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC