nb1.hu

Pető Tamás: nyolc hetet nem lehet ennyi idő alatt pótolni

Budapest – László Csaba taktikája bejött, altatta a Vidit.

Mint arról beszámoltunk, az OTP Bank Liga 6. fordulójának zárómérkőzésén a Videoton az MTK ellen is vereséget szenvedett (1-0) Kanta József büntetőből szerzett góljának köszönhetően az Illovszky Rudolf Stadionban, így továbbra is kieső helyen áll a bajnoki címvédő. A találkozót követően a két tréner értékelte a látottakat. A vidi.hu beszámolója:

 

Pető Tamás: – A mérkőzést összképét nézve szerintem nem érdemeltünk vereséget. Sokat tettünk a győzelemért, de nem tudtunk gólt rúgni – pedig a helyzetek megvoltak, főleg az első félidőben. A jövőkép ennél már csak jobb lehet, nyolc hét elvesztegetett munkáját ilyen rövid idő alatt nem lehet pótolni. A játékosok jelenleg nem tudnak száz százalékos terhelés alatt háromnaponta meccseket játszani. A hatvanadik percig tökéletesen játszottak, de utána már nem volt meg bennük az átütő erő. A büntetőről nem tudok mit mondani, messze voltam az esettől, a játékvezető így látta. Juhász Roland kiállításával viszont szerintem a válogatott is veszített, hiszen fontos lett volna, hogy játékban legyen a románok elleni selejtező előtt.

 

(fotó:vidi.hu)

 

László Csaba: – Azzal szeretném kezdeni, hogy a Videotonnak sok sikert kívánok a Lech Poznan ellen, mert nagyon fontos lenne a magyar klubfutball számára, hogy a háromgólos hátrányt ledolgozva ott legyen egy csapat a csoportkörben. A mai meccsre rátérve: az első félidő nem gyönyörködtette a szemeket, meg is mondom miért. Egész héten arra készültünk, hogy kicsit altatjuk a Videotont, hogy úgy érezzék, hogy ki kell jönniük és le kell támadniuk minket. Úgy gondolom, ez bejött, nagyjából az történt, amire vártunk. Nagyon sokat gyakoroltuk a pontrúgás elleni védekezést is, egy-két kivételtől eltekintve, ebből sem volt sok helyzete ellenfelünknek. A második játékrészben már gyorsabban, dinamikusabban játszottunk, azt csináltuk, amit szeretünk. Nem túlzok, de volt a gól előtt is két olyan helyzetünk, amit be kellett volna rúgnunk. Már akkor érezni lehetett, hogy a Videoton fölé tudunk nőni, de a 11-es után szerintem már nem volt kérdéses a meccs. Juhász Roland utána előre húzódott, Poór Patrik emiatt állt be, valamint taktikusan az idővel is játszottunk – a futball ilyen, a szépségért nem adnak pontokat, a mai meccsért viszont kaptunk hármat is.

 

NB I: Negatív nézőcsúcs született a 6. fordulóban

 

Bursaspor: vesztes meccsen debütált a „77-es” Dzsudzsák

 

Újabb Nikolics gól, de kikapott a Legia Warszawa      

                                        

NB III: először vesztett pontokat az ETO FC Győr

 

DVSC-FTC: ultrák nem voltak, előállítás igen

  

Magyar csapat is vitte volna Dzsudzsák Balázst

 

Jezek-torna: negyedik lett az U18-as magyar válogatott

 

Pireuszba igazolhat a Fradi cseh válogatott kiszemeltje

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC