nb1.hu

Pénz nélkül is végigdolgozzák a szezont az ETO-játékosok

Győr – Fizetés már nincs, spórolnak, amin tudnak.

A márciusban nehéz helyzetbe került Győri ETO FC nem tud fizetni labdarúgóinak – jelentette az MTI a Nemzeti Sport információira hivatkozva.

 

Nincs pénz a kasszában, nincs miből fizetni a játékosoknak – nyilatkozta a napilapnak Szasa Sztevanovics, a győriek sportigazgatója, hozzátéve, hogy keresik a megoldást a kialakult helyzet megoldására.

 

 

A korábbi kapus elmondta azt is, hogy a nehézségek ellenére a játékosok becsülettel dolgoznak, sőt, vállalták, hogy minden körülmények között végigfutballozzák a szezont.

 

Hétről hétre megyünk előre, szombaton a Kecskemét ellen is csak az egyik tribünt nyitottuk ki, hogy kevesebb legyen a költségünk. Nagyon fontos lenne, hogy a szurkolók mellénk álljanak, jó volna, ha a szombati, Nyíregyháza elleni mérkőzésre is minél többen jönnének ki – hangsúlyozta Sztevanovics, aki kedden a magyar szövetségnél járt, hogy megtudja, mit kell tenniük azért, hogy a klublicencük rendben legyen.

 

A győri klub azután került nehéz helyzetbe, hogy az egyesületet tulajdonló Quaestor Csoport egyik cége március 9-én öncsődöt jelentett. A Győri ETO FC Kft. március 13-án csődvédelmet kért. Az események hatására a csapat főszponzora, az Audi Hungaria Motor Kft. azonnali hatállyal felbontotta a klubbal kötött együttműködési megállapodását. Tarsoly Csabát, a Quaestor tulajdonosát másfél hete helyezték előzetes letartóztatásba, a nyomozó hatóság megkezdte a vagyon-visszaszerzési eljárást, ennek részeként múlt hétfőn a győri ETO Parkot és a stadiont is lefoglalta biztosítási intézkedésként.

 

(MTI)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC