Paks: műtét és hosszú kihagyás

Némi oka is van az örömre.

Forrás: paksifc.hu

A Paks bejelentése:

"Az október 24-i, Honvéd elleni meccsünk legrosszabb emléke, mikor alig tizenöt perccel a kezdő sípszó után a hosszú ideje kiváló formában futballozó Windecker Józsefet hordágyon kellett levinni a pályáról egy ártalmatlan ütközést követően. Pár óra múlva a képalkotó vizsgálatok kimutatták, amitől mindenki tartott, nagy a gond. A keresztszalag-szakadáson túl ekkor porcsérülést is megállapítottak. Középpályásunk ezután is nagy elszántsággal és maximálisan pozitív hozzáállással nyilatkozott honlapunknak, valamint nagyon várta az elkerülhetetlen műtétet. Az operációra végül október 28-án, szerdán került sor. Pár nappal a nagy beavatkozást követően Jocit telefonon értük utol.

„Hála Istennek túl vagyok a műtéten, és a doktorok tájékoztatása szerint minden a legnagyobb rendben ment. Szerencsére közben kiderült, a porcommal mégsem történt semmi, így ahhoz nem kellett hozzányúlni az orvosoknak, ennek örülök. Ma, szombaton hagyhatom el a kórházat, aztán jövő héten csütörtökön már a varratot is kiveszik, utána pedig kezdhetem is az első rehabilitációs edzéseket” - fogalmazott huszonkettes számú játékosunk, aki azt is hozzátette, az első két naphoz képest mára már elviselhetőbb a jobb térdéből sugárzó fájdalom.
 
Természetesen Windecker öt-hat hónapos regenerációját is végigkísérjük, és a visszatérésig vezető hosszú út minden lényeges momentumáról beszámolunk majd. 
 
Kitartást, Joci! Hajrá, mindent bele!"

Legfrissebb híreink