nb1.hu

Paks: hosszabbított a klubikon

Hivatalos bejelentés.

A PAKS KÖZLEMÉNYE:

"Szabó János először 2007. augusztus 20-án mutatkozott be az NBI-ben egy Vasas elleni összecsapásunk alkalmával, azóta pedig már 276(!) találkozónál jár zöld-fehér szerelésünkben. Saját nevelésű labdarúgónk mindösszesen tíz mérkőzést nem PAKSI FC-s mezben játszott az élvonalban, akkor a BFC Siófok gárdájának a tagja volt 2011 őszén. A hétszeres felnőtt válogatott játékosunk az elmúlt tizennégy évben igazi ikonunkká vált, szinte elvétve akad olyan gondunk, hogy pótolni kelljen a bal oldali védőnk pozícióját. Meccsszámai az elmúlt öt teljes szezonban (harminchárom forduló) háromszor is meghaladták a harmincat.

Szabó nyáron lejáró kontraktusát most három évvel hosszabbítottuk meg, így egészen 2024-ig biztosan gárdánkat erősíti majd.

„Nagyon jó és fantasztikus érzés, hogy továbbra is ilyen hosszú távon számítanak rám a klubnál. Azon leszek, hogy ezt a bizalmat hétről hétre megháláljam a pályán. A következő három évben szeretném, ha végre újra igazán sikeres szezonokat zárnánk, mellyel a klubvezetés és a szurkolóink is elégedettek lehetnek” – fogalmazott hűséges labdarúgónk honlapunknak, akinek természetesen további paksi és sportsikerekben gazdag mérkőzéseket kívánunk a jövőben.

Hajrá, Paks!"

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC