nb1.hu

Óriási támogatást kap a Kaposvár

Egy cél lebeg a szemük előtt.

Kaposvár városa 120 milliót, egy nagykanizsai cég pedig 80 milliót ad a csapatot működtető kft-nek. Minderről ma írták alá a megállapodást a cukorgyári gödörben – jelezte a kapos.hu.

 

Kaposvár városa a 2019/2020-as bajnoki évadban 120 millió forinttal támogatja a Kaposvári Rákóczi futballcsapatát. Az együttes tagjai ismét az NB1-ben játszanak, és bár szerény körülmények között, mégis igyekeznek a legtöbbet kihozni a játékukból, ahogy azt a városban el is várják.

"Egyetlenegy cél lebegjen mindig a szemük előtt, hogy a pályáról mindig úgy jöjjünk le, hogy megtettünk mindent a sikerért. Szurkolni fogunk önöknek minden alkalommal függetlenül az eredménytől. Higgyék el nekem ,hogy ez az igazi sport, ez adja meg azt a lehetőséget, és ez adja meg az erőt azoknak a fiataloknak is, a Bene akadémista gyerekeinek, hogy példaként tekinthessen önökre, példaként tekinthessenek mindenkire." – mondta el köszöntőjében Szita Károly, Kaposvár polgármestere.

Ma azt is bejelentették, hogy a Szabadics Zrt. további nettó 80 millió forinttal szponzorálja a kaposvári klubot. A cég vezérigazgatója elmondta: ez nem csupán ajándék, ez komoly társadalmi felelősségvállalás a cég részéről, amivel a fiatalabb, utánpótlás korosztályú játékosok jövőjét is segítik.

 

"Én azt gondolom, hogy ez a hozzáadott érték, ez a hozadék legalább annyit jelent, annyit ér, mint amit az első csapat csinál a füvön." – tette hozzá Kovács Tamás a Szabadics Zrt. vezérigazgatója.

A játékosok a szerződés kapcsán azt ígérték: minden erejükkel azért küzdenek majd, hogy a kaposváriak büszkék lehessenek rájuk.

"Amit mi tehetünk, azt az eredményességben szeretnénk visszaadni. Bízom benne, hogy a mai nappal egy sikeres, hosszú távű együttműködést sikerül kötni, és mi pedig bő 48 óra múlva meglépjük az első fokot, és elkezdjük gyűjtögetni a bajnoki pontokat." – összegzett Hegedűs Dávid a Rákóczi FC csapatkapitánya.

 

A Rákóczi legközelebb a Zalaegerszeg ellen lép pályára szombaton, hazai pályán a Rákóczi Stadionban.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC