Önbizalomtól duzzadó nyilatkozatot adott a Hali játékosa - NB1.hu
Magyar focihírek
minden mennyiségben
NB2 logó
NB3 logó
HaladásDVSCOTP Bank LigaReagy Ofosu

Önbizalomtól duzzadó nyilatkozatot adott a Hali játékosa

Bíró Ádám - 2019. április 19. péntek 09:33
Debrecenben sem fékeznének a szombathelyiek.
A Haladás még mindig az utolsó helyen szerénykedik az OTP Bank Liga táblázatán, de a szombathelyiek az utóbbi időben remek formában futballoznak, amit bizonyít, hogy az előző három meccsüket egytől egyig megnyerték. Horváth Ferenc csapata a múlt héten az MTK-t fektette két vállra, így a Haladást már csak négy pont választja el a 10. helyen álló Kisvárdától. 
 
A bennmaradás felé Debrecenben tehetnek újabb lépést a Vas megyeiek. Reagy Ofosu szerint a cívisvárosi fellépés komolyabb erőpróba lesz, mint az MTK elleni ütközet. A légiós hozzátette, az utóbbi időben elért eredmények rendbe tették a játékosok önbizalmát.
 
"Az MTK-t igazi csapatmunkával sikerült legyőznünk, úgy érzem végig kontrolláltuk a találkozót, szerintem összességében magabiztosan futballoztunk. Az első félidőben több ziccert is kihagytunk, szerencsére azonban végig hittünk magunkban, ennek is köszönhetően nyertük meg a találkozót. Nehéz és jó meccsen szereztünk fontos három pontot. Ez az újabb siker további erőt, lökést adott a csapat számára. Debrecenben az MTK elleninél nehezebb  meccs vár ránk, de csakúgy mint korábban mindig, a héten is keményen dolgoztunk az edzéseken, a sorozatos győzelmet hatására helyreállt az önbizalmunk, hiszünk magunkban. Ott kell folytatnunk, ahol az MTK ellen abbahagytuk. Újabb lépést akarunk tenni a bentmaradásért, ehhez pedig nyernünk kell szombaton" - fogalmazott Ofosu, aki 14 bajnokin kezdőként kapott lehetőséget, négyszer pedig csereként vetette be a szakmai stáb.
 
 
 
 
Szólj hozzá Te is!
LEGFRISSEBB HÍREK
2019. 05. 24. 17:53

Hol játszik a Kaposvár, kik alkotják majd a játékoskeretét?

A sikeredző meglátásai.
2019. 05. 24. 16:22

DVTK: eldőlt, ki irányítja a csapatot a következő szezonban

Eseménydúsan alakult a diósgyőriek szezonja.
2019. 05. 24. 15:44

Családi tragédia érte Halmosi Pétert

Gyászol a rutinos futballista.
2019. 05. 24. 14:08

Kupadöntő: Nikolics vs Supka

Még egy trófeát kap a győztes.
2019. 05. 24. 17:02

Két játékos is távozik a Balmazújvárostól

Kezdetét veszi az átigazolási szezon a hajdúsági csapatnál.
2019. 05. 23. 18:30

Óriási változások, régi-új edző érkezik

Játékosok jönnek és mennek is.
2019. 05. 23. 17:59

Súlyos pontlevonás következtében drámai kiesés

Hiába a harc, most bűnhődhetnek.
2019. 05. 23. 11:14

Fegyelmi okok miatt nem számított játékosára az edző

Két legyet ütöttek egy csapásra.
2019. 05. 24. 14:00

Így erősítene a DVTK

3-5 éves tervről beszélt a sportigazgató.
2019. 05. 24. 10:23

Búcsú az NB I-től: szurkolói miatt fizethet a Haladás

Ítélkezett a Fegyelmi Bizottság.
2019. 05. 23. 17:29

Gyász: elhunyt a Vasas legendája

Karrierje során a Dortmundban is játszott.
2019. 05. 23. 15:48

Érik Csertői érkezése

Hivatalos bejelentés.
2019. 05. 22. 19:31

Gyász: eltemették a Kecskemét egykori játékosát

Csapattársai is búcsúztak tőle.
2019. 05. 22. 12:44

120 éves a szegedi foci - összefogást hirdettek meg az ultrák

Újra lehet NB II-es csapata a városnak.
2019. 05. 24. 10:14

Így készülnek az ultrák a kupadöntőre - videók, képek

Jobb lesz a hangulat, mint a bajnoki döntőben volt.
2019. 05. 24. 09:55

A legnehezebb út végén: Nego visszavágna

Emlékszik még arra, mi történt Kispesten.
2019. 05. 24. 09:28

Fradi: „eldőlt” Lipcsei sorsa

Az érintett maga árulta el.
2019. 05. 24. 07:08

Pénteki foci: záróforduló Franciaországban

De ki fog kiesni?
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1Ferencvárosi TC74
2MOL Vidi FC61
3DVSC51
4Budapest Honvéd49
5Újpest FC48
6Mezőkövesd Zsóry FC44
7Puskás Akadémia FC40
8Paksi FC39
9Kisvárda Master Good38
10DVTK38
11MTK Budapest34
12Szombathelyi Haladás30
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!