nb1.hu

Játékelemet emelt ki Feczkó, volt félidő, ahol nagyon jól nézett ki a Paks.

Mint ismert, több NB I-es csapat is felkészülési mérkőzést játszott szombaton, sokan közülük az utolsót a bajnokság jövő hétvégi rajtja előtt. A találkozók lefújása után voltak vezetőedzők, akik értékelték a pályán látottakat, ezeket a nyilatkozatokat szedtük csokorba.

 

MOL FEHÉRVÁR-ÚJPEST 1-0

Márton Gábor (MOL Fehérvár): "Nem győzelmekben gondolkodtam az utóbbi időszakban. A felkészülés során azt a játékot akartam felépíteni, amit majd játszatni szeretnék a csapattal. Úgy néz ki, hogy a fáradtság nagyon rányomta eddig a bélyegét a játékosokra, de ma már teljesen mást láttam. Ez a játék már kezd hasonlítani arra, amit el szeretnénk érni a szezonkezdésig. A legfontosabb az volt, hogy a játékosok végighajtották a mérkőzést, pedig az időjárás miatt nem volt könnyű dolguk. Jól játszottunk, persze voltak hibáink, de látjuk ezeket, és ki fogjuk javítani őket.”
 

Predrag Rogan (Újpest FC): "Elégedett vagyok a látottakkal, mindkét csapatot megilleti a gratuláció. Nehéz körülmények között, kánikulában léptünk pályára, büszke vagyok a srácokra, helytálltak a mérkőzésen. Voltak periódusok, amikor kontroll alatt tudtuk tartani a játékot. Kidolgoztunk néhány nagy helyzetet is, de ezúttal nem sikerült gólt szereznünk.” 

DVTK-PAKS 1-1

Feczkó Tamás (DVTK): "Támadásban és védekezésben is több edzésen gyakorolt taktikai elem visszaköszönt, de ma is nagyon jól látszott, hogy bizonyos játékhelyzeteket jobban le kell pontosítani. A felkészülés során nagy hangsúlyt fektettünk a pontrúgások utáni védekezésre, és örömmel láttam, hogy előrébb léptünk ezen a téren. Mindkét csapat megnyerhette volna a bajnoki rajt előtti utolsó felkészülési mérkőzést, és a játékosok a 32 fok ellenére mindent megtettek, hogy bebizonyítsák, lehet rájuk számítani. Sok sikert kívánok a paksiaknak a bajnokságban!"

Osztermájer Gábor (Paks): "Az első félidőben nagyon jól néztünk ki, három ziccert is kialakítottunk, és további két óriási lehetőségünk adódott. Komoly nyomást helyeztünk tehát a DVTK-ra, viszont sajnos ezeket a helyzeteinket elhibáztuk. Tétmeccsen egészen biztos, hogy nem lehet majd ennyit rontani, hiszen – ahogy az ilyenkor lenni szokott – az ellenfél góllal büntet. A második játékrészben a Diósgyőr is így tette, de szerencsénkre Ádám Martin egalizált tőlünk. A meccs végére a nagy meleg rányomta a bélyegét, viszont mindenféleképpen hasznos összecsapást vívtunk. Örülök, hogy le tudtuk kötni ezt a barátságos mérkőzést, sokat jelentett."

 

BUDAPEST HONVÉD-BANÍK OSTRAVA 1-2

Bódog Tamás (Honvéd): "Veszíteni sosem jó érzés, de ettől függetlenül, voltak pozitív jelek és úgy gondolom, most már azért sokkal több jó dolog volt a játékunkban. A rossz megoldásokat, amiket elkövettünk, viszont már nem lehet a fáradtság számlájára írni, ráadásul olyan hibákat vétettünk, amik eldönthetnek egy-egy mérkőzést. Azt szoktam mondani, hogy ha tanulsz belőle, akkor a vereség elérte a célját, annak ellenére is, hogy fáj. Ez a főpróba volt, szerencsére még nem osztanak érte pontot. Bízok benne, hogy tartja magát a mondás, és egy jó előadás követi majd ezt a meccset. Ez jövő héten kiderül, megpróbáljuk jobban csinálni.”

 

SLAVIA PRAHA-MOL FEHÉRVÁR 3-1 

Márton Gábor (MOL Fehérvár): "Nagyon tanulságos mérkőzésen vagyunk túl. Ötvenöt percen keresztül rendben voltunk, ezt követően a fáradtság miatt más játékot kezdtünk el játszani, ezzel együtt jöttek a hibák, amiket egy ilyen szintű csapat azonnal megbüntet. Mindemellett azt gondolom, hogy ez a mérkőzés is hozzájárult a felkészülésünkhöz. A srácok tették a dolgukat, de be kell látnunk, hogy a Slavia egyelőre jobb csapat nálunk. A szombati két mérkőzésen az volt a cél, hogy minden játékosunk kilencven percet töltsön a pályán. Természetesen vannak olyan csapatrészek, ahol kisebb a lehetőség a variálásra. Próbáltam úgy összeállítani a csapatokat, hogy mindkét keretben legyenek rutinos játékosok is a fiatalabbak mellett. Nálam nincs olyan, hogy A vagy B csapat, nálam csak egy csapat létezik, a Vidi, ami most ketté lett osztva a két edzőmeccsre.”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC