nb1.hu

Nikolics: a legrosszabbkor jött a kényszerszünet

Hónapok kellenek majd a visszatéréshez.

Nikolics Nemanja, a MOL Fehérvár FC labdarúgója szerint neki és csapatának a lehető legrosszabbkor jött a koronavírus-járvány miatti kényszerszünet.

A csatár az M1 aktuális csatornán hétfőn elmondta, hogy november eleje és január vége között egyéni program szerint, labda nélkül készült, utána pedig kellett néhány hét, hogy felvegye a mérkőzések ritmusát. Hozzátette, a közelmúltban már érezte, hogy visszanyerte a régi formáját, végig tudta játszani a meccseket, jöttek a gólok, a csapat is egyre jobb formába került, és sorozatban nyerték a mérkőzéseket.

"Nagyon jó meccseket játszottunk, magabiztosak, eredményesek voltunk. Sikerült beilleszkednem a rendszerbe, egyre jobban megismertem az új csapattársaimat, tehát a lehető legrosszabbkor jött a leállás" – mondta.

Nikolics leszögezte, az újrakezdést követően ugyanazt a remek formát próbálják majd mutatni, mint a kényszerszünet előtt.

 

Nikolics: muszáj megérteni a helyzet súlyosságát – NB1.hu

 

 

A Magyar Labdarúgó Szövetség egy héttel ezelőtt jelentette be: a koronavírus-járvány miatt felfüggeszti valamennyi szervezett versenyprogramját.

A csatár szerint a székesfehérváriak sem tudják, meddig kényszerülnek a pályán kívülre, nincs olyan információjuk, ami arra utalna, hogy nem fejezhetik be a bajnokságot. Nikolics arra számít, ha megkapják a hírt, hogy visszatérhetnek, utána 7-10 napjuk lesz felkészülni az első mérkőzésig.

Mint kifejtette, a klub kiadta az egyéni programokat, amelyeket napi szinten meg kell csinálniuk.

"Nem hetek, hanem hónapok kellenek a visszatéréshez, ha egyáltalán befejezik a bajnokságot" – vélekedett.

A Fehérvár 25 forduló alatt 50 pontot gyűjtve második az OTP Bank Ligában, három ponttal lemaradva a két mérkőzéssel kevesebbet játszott, listavezető és címvédő Ferencváros mögött.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC