nb1.hu

Nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgató lett

Felcsút - Új, izgalmas kihívások várnak a remek középpályásra.

Az ózdi születésű Tóth Balázs május 23-án az Újpest elleni hazai mérkőzésen még a pályáról erősítette a Puskás Akadémia FC-t, ma viszont már a háttérből támogatja ak akadémiát Bemutatkozik a Puskás Akadémia nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatója, Tóth Balázs. – A Pancho Arénában fejezted be játékos pályafutásodat és most szintén itt kezdesz az életedben egy új fejezetet, mint nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgató. Mit takar pontosan ez a feladatkör?– Valóban nagy fejezetet zártam le a futball befejezésével, már most hiányzik, amikor csak tehetem, meglátogatom a csapatot. Rengeteg barátra és kedves ismerősre tettem szert itt, Felcsúton. Még ismerkedem az új pozíciómmal és az új feladataimmal az Akadémián, ami a nemzetközi kapcsolatok kiépítését és a külföldi klubokkal való kapcsolattartást fedi le. Mindezt természetesen úgy, hogy ez az Akadémia és a focisták számára is a legkedvezőbb legyen. A legideálisabb egy olyan kapcsolatrendszer kiépítése és megerősítése lenne, amely biztosítja a nagy csapatok és az utánpótlás számára is a rendszeres játék és versenyzési lehetőséget a határon túl. Szerencsére a klubnál mindenki nagyon segítőkész, ez nagyban segíti a munkavégzésem. – Most is egyfajta középpályást fogsz játszani a külföldi klubok és a mi klubunk között. Mennyire érzed közel magadhoz ezt a szerepkört?– Rendkívül közelinek érzem. Úgy gondolom, hogy amikor a vezetőség kiválasztott engem erre a pozícióra, a személyiségemet is számba vették. Jó kommunikációs készségekkel rendelkezem, szeretek kapcsolatokat építeni és igyekszem a már kialakított kapcsolataimat is felhasználni az Akadémia javára.  – Vannak már prioritások, hogy mivel vagy mikkel szükséges elsődlegesen foglalkozni?– Jelenleg a soron következő külföldi utakra fókuszálunk, tehát van egy kronológiai sorrend és lesz természetesen egy szakmai sorrend is. – Mint nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgató, milyen célokat fogalmaztál meg magadban?– Ez egy vezetőséggel közösen meghozott döntés lesz, hogy melyek azok a szárnyak amerre nyithatunk és amelyek az Akadémia számára a legmegfelelőbbek. A legfontosabb, hogy mindent megtegyünk annak érdekében, hogy a fiataloknak legyen lehetőségük belekóstolni a nemzetközi futball iramába és több külföldi bajnokságban is részt venni. – Magától értetődő volt, hogy a Puskás Akadémia kötelékén belül maradsz? – Számomra igen. A vezetőség még korábban jelezte, hogy a karrierem befejezése után is számítanak rám, ami óriási megtiszteltetés, így egy percet sem gondolkodtam B terven. – Mit gondolsz, a külföldi pályafutásod alatt szerzett tapasztalataid segítségedre lehetnek új munkád során?– Azt gondolom, hogy igen, hisz bármely országban és bármely klubnál játszottam, mindig sikerült jó kapcsolatot kialakítanom a vezetőséggel, a játékosokkal és ezek a kapcsolatok a mai napig élnek. Mind Törökország, mind Belgium, mind Hollandia remek lehetőség volt arra, hogy tapasztalatokat szerezzek nemzetközi távlatokban. Remélem ezzel a múlttal, a tudásommal és kellő alázatossággal hasznos tagja lehetek az Akadémiának és segítségére lehetek a fiatalabb generációknak. FTC: szabályok a szurkolóknak csütörtökre Radó nem mutat be gólörömöt a Rohonci úton

 

Gyurcsó bombájával nyert a Videoton

 

Juhász szerint több góllal nyerhetett volna a Videoton

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC