nb1.hu

Nemzetek Ligája: nagy tétről beszélt a Vidi román válogatott védője

Ismét bizonyíthat.

A Mol Fehérvár FC védője, ismét behívót kapott a román válogatottba. Az összetartáson a júniusi Nemzetek Ligájára készül a válogatott. A közelgő célokról és a mögöttünk hagyott szezonról is beszélt Rus a klubhonlapnak.

„Május 25-én, szerdán kezdjük el a román válogatottal a felkészülést a júniusi Nemzetek Ligája találkozóira. Az ellenfeleink Montenegró, Bosznia-Hercegovina és Finnország lesznek. Az év elején új szövetségi kapitányt neveztek ki a válogatott élére, nagyon örülök, hogy Edward Iordanescu ismét meghívót küldött nekem, ahogy tette azt a márciusi Izrael és Görögország elleni edzőmérkőzések alkalmával is. Jólesik a mester bizalma, remélem, a pályán jó játékkal hálálhatom meg neki. A két edzőmeccsnek különösebb tétje nem volt, sok játékost nézett meg az új szövetségi kapitány, a júniusi Nemzetek Ligájának azonban már nagy tétje lesz számunkra, szeretnénk minél több meccset megnyerni. Az előző szezon számomra felemás volt a Vidiben, jól indult minden, aztán télen jött egy sérülés a semmiből, amit meg kellett operálni, majd az év elején 24 napon keresztül voltam covidos, szóval a 2022-es esztendőt majdnem a nulláról kellett kezdenem. Ehhez képest nagyon örülök annak, hogy tavasszal sikerült a csapat egyik alapemberévé válnom, úgy érzem, nem is ment rosszul a játék. Ahogy mondtam, szerdán kezdjük a válogatottal a felkészülést, szóval nem volt sok időm a pihenésre, nagyobb nyaralást nem is terveztem, itthon pihentem a családommal és a barátaimmal. Úgy gondolom, aki profi futballista, az nem is kívánhat annál jobb nyári szünetet, hogy az ideje nagy részét a nemzeti csapat keretében töltheti. Büszke vagyok arra, hogy ismét a válogatottban képviselhetem a hazámat" – nyilatkozta a molfehervarfc.hu-nak Rus Adrián.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC