nb1.hu

Nem játszhat a Vidi védője Szlovákia és Horvátország ellen

Marko Nikolics sem számíthat a szolgálataira.

Az MTK elleni, 3-1-es idegenbeli győzelem alkalmával volt utoljára a pályán Fiola Attila, a Vidi és a magyar válogatott védője. Arról, hogy a védő miért nem állhat Marko Nikolics vezetőedző rendelkezésére, a fehérváriak csapatorvosa, dr. Kovács Tibor nyilatkozott a klub honlapjának.
 
“Fiola Attilának egy korábbi térdprobléma miatt bizonyos időszakonként – egy esetleges műtétet megelőzendő – fizikoterápiás kezelésen kell átesnie, majd rehabilitációs munkát kell végeznie. Most abba a periódusba értünk, hogy néhány hétre kivettük az edzésmunkából, hogy a kezelések után később újra száz százalékos állapotban tudjon majd pályára lépni. Természetesen a válogatott felé is jeleztük, hogy emiatt a soron következő mérkőzéseken nem tudnak számítani Attilára”
 
Fiola az ősszel 3 Nemzetek Ligája-mérkőzésen is játszott Marco Rossi irányítása alatt, így biztosak lehetünk benne, hogy a válogatott szövetségi kapitánya nem örül annak, hogy sem a szlovákok, sem a horvátok elleni meccsen nem számíthat majd a szolgálataira.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC