nb1.hu

Nem ilyen meccsre számítottak a Lokinál az FTC ellen

Debrecen - Túl nagy területet adtak a Ferencvárosnak.

A DVSC-TEVA válogatott középpályása, Varga József a Ferencváros elleni mérkőzéssel kapcsolatban nyilatkozott a Loki honlapjának. A játékos szerint az első félidőben túl nagy területet adtunk az ellenfélnek.  – Nem ilyen meccsre számítottunk természetesen. Az első félidőben túl nagy területet adtunk ellenfelünknek, mélyen védekeztünk, és a felívelésekkel is akadtak gondjaink, ezáltal a Ferencváros előtt több nagy lehetőség is adódott. Ebből egyet ki is használt. Azt gondolom, a második játékrészre azért már sikerült felpörögnünk. Volt egy tizenöt-húsz perc, amikor mi domináltunk, és gólt is szerezhettünk volna. A szünet után muszáj volt jobban kinyílni, hiszen szerettünk volna egyenlíteni, és megfordítani a mérkőzést, ami benne is volt a játékunkban. Voltak nekünk is helyzeteink, előttem is adódott egy, amikor pár méterről a kapu mellé fejeltem a labdát. Ebből a nyomásból viszont ki tudott jönni ellenfelünk és utána szerzett még két gólt, így sajnos sima lett a vége.  A Loki tulajának írt elkeseredett levelet egy ügyvéd

 

 

 

Két új igazolást jelentett be a Videoton

 

Az Újpest-Honvédról keres egy szurkolót a rendőrség, több fényképük van róla

 

Kamerafelvétel bizonyítja, hogyan balhézott a boltban a volt szövetségi kapitányunk

 

Mitől szárnyal a majdnem kiesett Haladás?

 

A Honvéd csabai hősei értékeltek

 

Szalai Ádámnak volt klubja dobna mentőövet

 

DVTK: nélkülözhetetlen adatok tűntek el

 

Újpest: Asmir Suljic a Videotonhoz igazolhat

 

Vidi: korábbi horvát szövetségi kapitány ül a kispadra?

 

DVSC: Balogh két büntetőt kér számon a játékvezetőn

 

Honvéd-négyes, hibátlan Fradi, szenvedő Vidi – VIDEÓK

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC