nb1.hu

NB I: Valamennyi érdemi kérdésre választ kaphatunk

Magyarország – Kiesők, dobogó, kupaindulás – a 29. forduló kérdései.

Akár valamennyi érdemi kérdés, azaz a nemzetközi kupaindulást és a kiesést jelentő helyek sorsa is eldőlhet az OTP Bank Liga 29. fordulójában.

 

Rögtön a pénteki nyitómeccsen sokat tisztulhat a kép, ugyanis a még éppen Európa Liga-indulást érő, negyedik helyért küzdő Debrecen a bennmaradásért harcoló Dunaújvároshoz látogat. A tavaly bajnok hajdúságiak győzelemmel bebiztosíthatják nemzetközi szereplésüket, de pontvesztésük esetén is sikerülhet ez, amennyiben a mögöttük ötödik Paks szintén pontokat veszít a sereghajtó Pápa vendégeként.

 

 

A kiesés kérdése akkor dől el végérvényesen, ha sem a Dunaújváros, sem a Pápa nem nyer, az éppen bennmaradást érő 14. helyen álló Haladás pedig begyűjti a három pontot a harmadik MTK vendégeként.

 

A dobogós helyek is elkelhetnek: a Ferencváros biztos ezüstérmessé válik, ha legalább annyi pontot gyűjt a Budapest Honvéd ellen, mint az MTK, amely úgy lehet bronzérmes, ha legalább annyi pontot szerez, mint a Debrecen. Ez az utolsó előtti forduló az NB I-ben, a zárókörre jövő hétvégén kerül sor.

 

OTP Bank Liga, 29. forduló:

péntek:

Dunaújváros PASE – DVSC-TEVA 0-0

 

 

szombat:

Puskás Akadémia-Újpest FC 4-5

MTK Budapest-Szombathelyi Haladás 2-0

Győri ETO FC – PMFC-Matias 3-0

Lombard Pápa Termál FC-Paksi FC 0-4

Nyíregyháza Spartacus-Diósgyőri VTK 1-2

 

vasárnap:

Videoton FC-Kecskemét TE 1-0

Ferencváros-Budapest Honvéd 1-0

 

Az OTP Bank Liga jelenlegi állása itt érhető el!

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC