nb1.hu

Budapest – Lamah, Heris, Laczkó, Tisza, Torghelle is ingyen távozhat?

Közeledik az idény vége, már csak egy forduló van hátra az NB I 2015-2016-os kiírásából, és olyan meccseken dőlnek el sorsok, mint a PAFC-Honvéd vagy az MTK-Vasas találkozó. A bajnokság lezárultával a legfontosabb kérdés az lesz új szezon kezdetéig, hogy miképp változnak majd a csapatok játékoskeretei. Az nb1.hu a birtokába jutott információk alapján, illetve a mértékadó transfermarkt.de adataira hivatkozva listát készített arról, kik lehetnek azok a játékosok, akik ingyen távozhatnak jelenlegi munkaadójuktól. Nézzünk egy-két példát és a listát a legnagyobb nevekből!

 

Az elmúlt napokban a Ferencváros vezetői több fórumon is beszéltek a nyáron történő játékosmozgásról.  A pletykák szerint az elsődleges zöld-fehér célpontok között Lovrencsics Gergő szerepel, aki ingyen érkezhet a Lech Poznantól, és a hírek alapján a szintén lejáró szerződésű Roland Lamah távozásával keletkezhet hely a Fradi keretében a válogatott szélsőnek. George F. Hemingway, a Budapest Honvéd tulajdonosa a Digi Sport Reggeli Start című csütörtöki műsorának volt a vendége, ahol többek között arról is beszélt, hogy a kispesti drukkerek egyik kedvence, a Sport Tv-ben is szakértősködő  Kemenes Szabolcs a nyáron távozni fog a klubtól.

 

 

Végül jöjjön Laczkó Zsolt nyilatkozata, aki közvetlenül azután szólalt meg, miután csapatával, az újonc Békéscsabával Kispesten nem tudta kivívni az NB I-es tagságot.

 

Hazai pályán megpróbálunk szépen búcsúzni a közönségünktől. Vannak játékosok, akiknek lejár a szerződésük, másoknak továbbra is érvényes. Az osztályváltással ismét átalakul a csapat, és nem titok, a másodosztályban én sem maradok.

Sz. L.

 

 

Az NB I-ben szereplő, nyáron ingyen klubot váltható játékosok névsora, illetve becsült piaci értéke:

 

Roland Lamah (FTC)  1 500 000 euró 

Gera Zoltán (FTC)  500 000 euró

Renato Kelic (PAFC)  500 000 euró 

Jonathan Heris (Újpest FC)  500 000 euró 

Szakály Péter (DVSC)  450 000 euró 

Hajnal Tamás (FTC) 400 000 euró 

Adamo Coulibaly (DVSC)   400 000 euró 

Litauszki Róbert (Újpest FC) 400 000 euró 

Christian Müller (Vasas)  350 000 euró 

Kemenes Szabolcs (Honvéd)  350 000 euró 

Lázár Pál (DVSC)  350 000 euró 

Torghelle Sándor (MTK)   300 000 euró 

Aleksandar Jovanovic (DVSC)   300 000 euró 

Máté Péter (DVSC)  300 000 euró 

Alekszandar Ignjatovics (Honvéd)  300 000 euró 

Tisza Tibor (DVSC) 300 000 euró 

Bertus Lajos (Paks)   300 000 euró 

Király Gábor (Haladás)  250 000 euró 

Laczkó Zsolt (Békéscsaba)   250 000 euró 

Pogacsics Krisztián (PAFC) 250 000 euró 

Vaskó Tamás (Békéscsaba)  250 000 euró 

Miroszlav Grumics (DVTK)   250 000 euró 

Grúz Tamás (Vasas) 250 000 euró 

Marko Dinjar (PAFC)   200 000 euró 

Gyömbér Gábor (FTC)   200 000 euró 

Czvitkovics Péter (Vasas)  200 000 euró 

Olekszandr Nad (Honvéd)   200 000 euró 

Birtalan Botond (Békéscsaba)   200 000 euró 

Nathan Eccleston (Békéscsaba)   200 000 euró 

Gaál Bálint (Haladás)  200 000 euró 

Egerszegi Tamás (DVTK)  200 000 euró 

Jova Levente (FTC)  200 000 euró 

Patrick Ikenne-King (Honvéd)   200 000 euró 

Bojan Szankovics (Újpest FC)   200 000 euró 

Mursits Roland (Békéscsaba)  175 000 euró 

Dudás Ádám (Haladás)   150 000 euró 

Nagy Zoltán (DVSC)  150 000 euró 

Koszó Balázs (Békéscsaba)   150 000 euró 

Schimmer Szabolcs (Haladás)  150 000 euró 

Medgyes Zoltán (Haladás)   150 000 euró 

Viczián Ádám (Békéscsaba) 125 000 euró 

Souleymane Youla (Honvéd)   100 000 euró 

Ibrahima Sidibé (DVSC)   100 000 euró 

Halmosi Péter (Haladás)   100 000 euró 

Mészáros Norbert (DVSC)  100 000 euró 

Filkor Attila (Újpest FC)   100 000 euró             

Fehér Zoltán  (Haladás)   100 000 euró             

Federico Groppioni  (MTK) 100 000 euró

Preklet Csaba  (Vasas)  100 000     euró                

Hermány Bence (Vasas)  100 000 euró             

Jánvári Gábor  (Haladás)  100 000 euró             

Kabát Péter   (Újpest FC)   50 000 euró                

Dragan Vukmir (MTK)  50 000 euró                

Polonkai Attila  (PAFC)  50 000 euró                

Csernyánszki Norbert (Paks)  50 000 euró                

Balog Zsolt  (Békéscsaba) 50 000 euró                

Ferenczi István         (Vasas)            –

 

Az utolsó forduló

 

Utolsó fordulójához érkezett az imádott magyar bajnokságunk! Olyan találkozókkal zárul a pontvadászat, amelyek alapesetben is kiemelt rangadóknak számítanának. Egyedül a PAKS-DVTK-nak nincs már tétje, de tuti, hogy a fanatikusokat a szívroham fogja kerülgetni a többi találkozó közben.

 

Az nb1.hu is kiemelten készül az utolsó felvonásra. Szokásunkhoz híven, valamennyi mérkőzést élőben közvetítjük. Az online tudósításaink 30 másodpercenként maguktól frissülnek, így elég csak a kiválasztott mérkőzéseket megnyitni a böngészőben, hátradőlni és izomból szurkolni. Persze ez csak azokra vonatkozik, akik nem tudnak ott lenni a stadionokban. A találkozók után majd értékelésekkel, elemzésekkel, helyszíni riportokkal jelentkezünk folyamatosan.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC