Nagyjából eldőlt, igazol-e a sérült alapembere helyére a Paks

Bognár György ezúttal sem beszélt mellé.

Forrás:

Már foglalkoztunk azzal a témakörrel, hogy Windecker József sérülése miatt lehet, ismételjük lehet, hogy igazolnia kellett volna vagy kellene a Paksnak egy védekező középpályást, aki Balogh Balázs mellett tehermentesítené a középpálya közepén Bognár Istvánt, a Paks karmesterét.

Ezt azok után tettük meg, hogy az utolsó, 2020-as bajnoki mérkőzésük utáni sajtótájékoztatón (az MTK 3-1-re győzött a Hidegkutiban) Bognár György vezetőedző az nb1.hu kérdésére válaszolva elmondta, hogy picit soknak gondolja a 29 fős keretet, számára a 25 játékos lenne az ideális létszám a kapusokkal együtt, de az biztos, hogy lesznek fiatalok, akik majd bizonyíthatnak a télen.

Böde Dániel példája: újabb, hatalmas meglepetésre készül Bognár György? - NB1.hu

 

A Windecker-cikkben ezzel a kijelentéssel is foglalkoztunk, hozzátéve, hogy a nagy taktikus Bognár vagy új felállást gyakoroltat be a csapatával, vagy észrevett már olyan fiatalt, vagy a meglévő keretben olyan futballistát, akik tudná pótolni a sérültet.

Nos, a jelek szerint eldőlt, hogy igazol-e a (posztra) a Paks, mert Bognár György interjút adott a klub honlapjának, amiben a következőket is mondta:

„Hetente több fiatal tehetséget is megnézhettünk a saját utánpótlásunkból, akik jó benyomást keltettek. Van bennük lehetőség, sőt, nemcsak bennük, sokkal több tehetséget kiszúrtam már a fiatal csapatainkból, akiket idővel szintén feltérképezünk. Nyilván, ha egyszerre tesszük be Őket egy edzőmeccsen, még más a ritmusuk, de ez nem gond. Majd egyenkét kell őket egy-egy posztra becsiszolni, ami véleményem szerint menni fog.”

Bognár arról is beszélt, hogy nem változtatnak az ősszel kialakított játékrendszerükön:

„A csapat új filozófiáján semmiképpen sem szeretnénk változtatni. Én így látom a futballt. Jó játékosaink vannak, akik - ahogy már láthattuk - képesek ezt az előrefelé irányuló játékot játszani. Elsősorban továbbra is magunkkal kell foglalkoznunk, és ez az első meccsünkön is roppant fontos lesz, mivel a DVTK rengeteg új játékost igazolt, új edzőjük van, nem lehet tudni tehát, mit fognak nyújtani.”

Egyébként Windecker is megszólalt a sérülésével kapcsolatban a minap:

„Nagyon szépen alakul a lábam, így elkezdhettük a futás előkészítését. Jelenleg arra fektetjük a legnagyobb hangsúlyt, hogy mihamarabb elkezdődhessen a könnyített, egyenes irányú futás. Ha ez elindul, új fejezetet kezdhetek, remélem, erre már két hét múlva sor is kerül. Eddig sem volt gondom a motiváltságommal, de a sérülés óta már eltelt majd’ három hónap, és látom, tapasztalom, hogy egyre több gyakorlatot végezhetek, így azért egyre jobban érzem magam. Kezdem látni, hogy már pislákol némi fény az alagút végén, és, ahogy telik az idő, az a bizonyos fény egyre nagyobb. Szóval minden nap keményen dolgozom a visszatérésen.”

Azaz, megnőtt az esélye annak, hogy legalább a tavaszi hajrában bevethető lesz.

Legfrissebb híreink