MTK-Vasas: Európa, a dobogó, az NB I és Oenning „sorsa” a tét

Budapest – Hatalmas tét, jobb hangulat és drámai végkifejlet várható.

Forrás: Vasas FC

Utolsó fordulójához érkezett az imádott magyar bajnokságunk! Olyan találkozókkal zárul a pontvadászat, amelyek alapesetben is kiemelt rangadóknak számítanának. Egyedül a PAKS-DVTK-nak nincs már tétje, de tuti, hogy a fanatikusokat a szívroham fogja kerülgetni a többi találkozó közben.

 

Az nb1.hu is kiemelten készül az utolsó felvonásra. Szokásunkhoz híven, valamennyi mérkőzést élőben közvetítjük. Az online tudósításaink 30 másodpercenként maguktól frissülnek, így elég csak a kiválasztott mérkőzéseket megnyitni a böngészőben, hátradőlni és izomból szurkolni. Persze ez csak azokra vonatkozik, akik nem tudnak ott lenni a stadionokban. A találkozók után majd értékelésekkel, elemzésekkel, helyszíni riportokkal jelentkezünk folyamatosan.

 

 

Visszaállítani a két klub közötti jó kapcsolatot

 

Hatalmas a tétje az MTK-Vasas mérkőzésnek. Mindkét csapat számára. A kék-fehérek még végezhetnek a második helyen, de lehetnek akár ötödikek is. Az angyalföldieknek csak akkor marad a saját kezükben a sorsuk, ha nyernek. Ebben az esetben biztos a bennmaradásuk. De akkor sem esnek ki, ha vereséget szenvednek, míg a Honvéd megveri a Puskás Akadémiát. Gyakorlatilag garantált a dráma Dunaújvárosban is.

 

Végül az is eldőlt, hogy majdnem ezer angyalföldi mehet be a mérkőzésre, ráadásul szurkolói kártya nélkül. Így sokkal jobb lesz a hangulat. A döntésről a két csapat egyszerre adott ki közleményt. Érdemes még egyszer felidézni azt, amit a piros-kékek írtak: „Köszönettel tartozunk mindkét rendőri szervnek és azok képviselőinek, de leginkább az MTK vezetésének, akik a futball és szurkolók mellé állva biztosították az emberek bejutását. Hangsúlyozni szeretnénk, hogy az MTK és annak vezetése dönthetett volna más módon is. Ezen hozzáállását a Vasas köszöni, és szeretné, ha a két klub korábbi kimondottan jó kapcsolata továbbra is fennmaradna.”

 

A sorsdöntő tét mellett Michael Oenning, a Vasas német szakvezetője is az érdeklődés középpontjában lesz a találkozón. A szakember télen került Angyalföldre, a kinevezésekor megjelent hírek szerint a bajnokság végéig kötöttek vele megállapodást a klub vezetői. Mint elsőként megírtuk, Oenning Bernd Storck ajánlására került a Fáy utcába. Lehet, hogy még így vagy úgy, de hatással lesz a sorsára, hogy Storck stábjából ma kikerült egy másik német szakember.

Legfrissebb híreink