MTK: Az elmúlt öt év legmagasabb összegét kapták Beséért

Budapest – „Megfelelő lépcsőfok lehet neki a Le Havre.”

Forrás: hoofoot.com

A múlt héten a francia másodosztályú Le Havre-hoz szerződő Bese Barnabással az elmúlt öt év legjobb üzletét kötötte az MTK – ismerte el a kék-fehérek klubigazgatója, Domonyai László.

 

A transfermarkt.de által 600 ezer euróra taksált Bese Barnabás a közelmúltban a francia Le Havre együtteséhez igazolt, és ilyenkor óhatatlanul is felvetődik a kérdés: mennyi pénzt kapott érte az MTK, mennyire járt jól az eladásával.

 

„A konkrét átigazolási díj nem publikus, de annyit elárulhatok, az elmúlt öt esztendő legmagasabb összegét kapta az MTK– nyilatkozta Domonyai László klubigazgató az nso.hu-nak. – Bese Barnabás nyolc évig volt a klub játékosa, az akadémiánkon csatárként kezdett futballozni, majd Garami József remek érzékkel vezényelte hátra a védelembe, és mostanra nemzetközi szintű futballista vált belőle. Nem titok, a sikeres Európa-bajnokság után megnőtt iránta az érdeklődés, majd a nyár közepére két klub maradt, amelyik nagy erőfeszítéseket tett a megszerzése érdekében.”

 

A befutó a Le Havre lett. A transfermarkt.de adatai szerint Bese a negyedik játékos a felnőttkeretből, az elmúlt öt évben, akit külföldre adott el az MTK (Hrepka Ádám, Varga Szabolcs és Mervó Bence után). A Magyarországon értékesített labdarúgók közül a Puskás Akadémiához szerződő Tischler Patrik vételára ismert, ő 200 ezer euróért váltott klubot a pici portál szerint.

 

Domonyai László szerint a fiatal, mindössze 22 esztendős Bese számára ideális választás a francia másodosztályú klub, hiszen az együttes támadó szellemben játszik, célként tűzte ki a feljutást, és Bese Barnabás a maga atletikus, energikus futballjával remekül illeszkedhet bele a rendszerbe.

 

„Megfelelő lépcsőfok lehet neki a Le Havre– folytatta Domonyai László. – Nem féltem Barnabást, tudása, karaktere és személyisége alapján sokra hivatott labdarúgó. Biztos vagyok benne, hogy hosszú távon erőssége lehet a magyar válogatottnak."

 

Bese Barnabás eladásával az MTK védelmének jobb oldala hiányposzt lett, pótlásként a Diósgyőrből érkező Drazsen Okukát igazolták.

Legfrissebb híreink