MOL Fehérvár FC-Honvéd: elmaradt a végén a dráma

Remek meccsel zárult a szombat.

Forrás: molfehervarfc.hu

MOL Fehérvár FC-Honvéd 2-1

Hatalmas izgalmakat hozott az utolsó szombati meccs, melyet a Vidi nyert meg 2-1-re a Honvéd ellen.

Az első találat Zivzivadze szerezte, a 25. percben, majd a második félidőben Petrjak megduplázta a csapata góljainak a számát. Erre még Batik válaszolt és majdnem Eppelnek is összejött, de végül csak lesről talált be.

Zivzivadze egyébként nem túl szerencsés napot fogott ki, többször is hatalmas nagy lehetőségeket hagyott ki. A második oldalról Szappanost érdemes kiemelni, akkor remek formában védett, sok góltól megóvta a csapatát.

Nem csak a pályán, de a lelátón is izgalmas dolgok történtek, mind a két tábor remekül szurkolt, még az egymás zrikálása is belefért.

A Vidi ezzel a győzelmével feljött a negyedik helyre, míg a Honvéd visszacsúszott a hatodikra.

A MÉRKŐZÉS FŐSZEREPLŐJE: A SZURKOLÓK

Nagyon jó hangulat volt az egész meccsen, mind a két tábor kitett magáért. A pályán sem voltak rossz dolgok, de a lelátón még érdesebbek voltak az események.

A MÉRKŐZÉS KULCSMOMENTUMA: EPPEL LESGÓLJA

A 90. percben Eppel Márton Tamás beadása után betalált, de a bíró les miatt nem adta meg a találatot. A VAR is megerősítette a játékvezető döntését, így elmaradt a végén a dráma.

A GÓLOK TÖRTÉNETE:

25. p.: Nego indult meg középen, majd Zizivadzéhez passzolt, aki egy csel után az ötös bal sarkától a bal felső sarokba lőtt. 1-0!

54. p.: Fiola indította Kodrót, aki Petrjakhoz passzolt, majd ugyanonnan, ahonnan Zivzivadze is betalált, ő i belőtte a labdát. 2-0!

60. p.: Batik hat méterről a jobb felső sarokba fejelt Nono beadása után. 1-2!

A KÖVETKEZŐ FELADAT:

A következő körben a Fehérvár az Újpest vendége lesz, míg a Honvéd a Mezőkövesdet fogadja majd.

JEGYZŐKÖNYV:

MOL Fehérvár FC - Budapest Honvéd FC 2-1 (1-0)
MOL Aréna Sóstó, 2914 néző v.: Berke
Fehérvár: Kovács D. - Fiola, Rus, Musliu, Stopira - Petrjak (Bamgboye, 70.), Nego, Makarenko, Dárdai - Zivzivadze (Heister, 88.), Kodro
Honvéd: Szappanos - Lovric (Mezghrani, 68.), Batik, Klemenz, Tamás K. - Nono, Hidi, Pantelic (Eppel, 76.) - Bőle (Machach, 57.), Lukic, Balogh N. (Zsótér, 57.)
gólszerzők: Zivzivadze (26.), Petrjak (55.), illetve Batik (60.)
sárga lap: Fiola (78.), Makarenko (83.), illetve Lovric (28.), Lukic (32.), Eppel (78.), Nono (lefújás után), Baráth B. (lefújás után)

A tabella a linkre kattintva érhető el.

Legfrissebb híreink