nb1.hu

Miriuta megismerheti játékosait – próbajátékosok Kisvárdán

Edzőmeccs is lesz a felkészülésben.

 

A Kisvárda közleménye:

 

"Öt héttel és egy nappal a Mezőkövesd ellen 2–1-re megnyert május 19-i bajnoki után véget ér csapatunk játékosainak nyári pihenője, és hétfőn kora este megkezdődik a nyári felkészülés. A szakmai munkát immár Miriuta László irányítja vezetőedzőként, ő hétfőn személyesen is megismerkedhet a játékosaival. A keretben nincs nagy változás, aláírt szerződéssel rendelkező új játékosként Baranyai Ádám és Rubus Tamás csatlakozik a csapathoz, visszatérőként pedig a zalaegerszegi kölcsönjátéka után Zöldesi Illés kapus, illetve próbajátékosok is érkezhetnek.

Kisvárda: az Újpest kiszemeltjére csapnak le? – NB1.hu

Ahogy Miriuta László jelezte, végig hazai környezetben készül a csapat, amely az első edzőmeccset napra pontosan egy hónappal a bajnoki rajt előtt játssza július 3-án az ukrán másodosztályú FK Minajjal. Csütörtökön aztán az is kiderül, hogy ki ellen kezdi a Kisvárda Master Good a bajnokságot, hiszen akkor rendezik a 2019-2020-as idény sorsolását. A sorsolás egyik vezérlőelve, hogy a 33 forduló során az a hat csapat szerepelhet eggyel többször, vagyis 17-szer hazai pályán, amely az előző bajnokságban az 1-6. helyen (Ferencváros, Mol Fehérvár, DVSC, Bp. Honvéd, Újpest, Mezőkövesd) végzett. A 7-10. helyezettek (Puskás Akadémia, Paks, Kisvárda Master Good, Diósgyőr) és a két újonc (Zalaegerszeg, Kaposvár) 16 alkalommal játszik majd otthon."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC