nb1.hu

Mint megírtuk, a Honvéd bizony eladó

Budapest – És ezt maga Hemingway vallotta be!

„Trollhadsereg” kezdte el alázni az nb1.hu-t (és ezen sorok íróját kiemelten), a Facebookon, amikor elkezdtünk azzal a témakörrel foglalkozni, hogy a Honvéd eladó. Miután viszont megírtuk a lebuktatós cikket, a támadások abbamaradtak, ami azt jelenti, hogy „sportbarátom” saját maga vallotta be tettét.
 
A Honvéd eladása körüli folyamatok viszont még nem értek véget, sőt, sokak számára újnak tűnő fejezet kezdődött. Az nso.hu-n megjelent egy cikk, amelyben Hemingway elmondta, minden társasága és a Honvéd is eladó.
 
Amióta Hemingway a Honvéd (szurkolók szerint Kispest) tulajdonosa már több érdekeltségétől megvált. Így a Bozsik József Stadiontól és annak területétől is. És, hogy miért? Mert állami beruházás csak állami területen valósulhat meg, márpedig az új stadiont (és minden mást) állami beruházás keretein belül valósítanak meg. Így a stadionok nem a kluboké, hanem az államé.
 
Amikor Hemingway megvált/eladta a Bozsik József Stadiont, több hír is keringett. A legerősebben az az információ tartotta magát, hogy legalább annyit kapott érte, amennyit belefeccölt az évek alatt, ez kábé 1 milliárd forint…
 
De térjünk vissza a Honvéd eladására.
 
Az nb1.hu-t először három hónappal ezelőtt – és most nagyon fontos dolog következik – egymástól függetlenül arról tájékoztatta több politikai- és üzleti körökben sündörgő informátora (senkinek nem mondtuk meg, mit mondott a másik és nem is egyből, az első jelentés után írtuk meg azt, amit megtudtunk), hogy Hemingway 5 milliárd forintért árulja a klubot.
 
Azt is megírtuk, hogy Hemingway a magyar-skót meccs szünetében részt vett egy olyan megbeszélésen, ami a kispesti csapat jövőjéről szólt, az összejövetelen elhangzott, a Honvéd magyar nemzeti kincs
 
Hemingway azt nyilatkozta, nem vett részt tárgyaláson a Honvéd eladásával kapcsolatban. Akik viszont ismerik a kommunikációját, tudják róla, hogy nagyon ragaszkodik a rög szerinti értelmezéshez. Erre remek példa volt a kispestiek januári sajtótájékoztatója. Előtte a sportsajtó arról cikkezett, hogy a kispestiek középső- és bal oldali védőt keresnek, meg arról, hogy Bobál Dávid és Ikenne-King majd távozik Kispestről. A sajtótájékoztatón kijelentette, hogy „kábé 150 százalékban” nem igaz, amit a sajtó ír. 
 
Hemingway szerint ugyanis csak akkor hír valami a Honvédról, akkortól igaz, ha a klub bejelenti vagy ő elmondja. Ebben viszont hatalmasat téved, mint majdnem minden klubvezető Magyarországon.
 
És, hogy miért? A Honvédhoz télen érkezett Kosút (középső védő) és Kukoc (bal oldali védő), míg Ikenne-King és Bobál nem hosszabbít, mindketten távoznak… Pontosan úgy történt minden, ahogyan a Honvéd bejelentése előtt már kitudódott.
 
Az üzletemberek, azaz nem csak Hemingway jellemzője továbbá az is, hogy azt tekintik csak tárgyalásnak, aminek megvannak a hivatalos, tárgyalásos körítései vagy ők azt gondolják, hogy az tárgyalás volt.
 
Mint ismeretes, Erik van der Meer, a Honvéd fennállásának egyik legrosszabb edzője azt nyilatkozta, volt kinn a Bozsikban holland befektetőkkel, míg Hemingway azt reagálta, nem tárgyalt hollandokkal. Mindenki eldöntheti, kinek hisz.
 
Megbeszélés, egyeztetés, tárgyalás. Igazából mindegyik ugyanazt jelenti, de a szavak ügyes játékával, hangsúlyozásával el lehet hitetni, hogy ezek a dolgok nem így vannak. Mert nem az a fontos, hogyan nevezik, hanem az, hogy milyen ügy miatt találkoznak a felek, milyen témaköröket érintenek, mindegy, hogy informálisan, lazán, vagy csilivilibe öltözve, pogácsázgatva…
 
Az nso azt írta most, hogy „A pletykák arról is szólnak, hogy a Honvéd iránt az egyik érdeklődő éppen az a cégcsoport lehet, amely a klubhoz tartozó dél-pesti utánpótlás-nevelési centrumot építi. A Pharos 95 Kft. tulajdonosa, Végh Gábor – aki nem mellesleg az NB II-es ZTE FC többségi tulajdonosa is – nem a Nemzeti Sporttól hallott először a híresztelésről.”
 
Mint korábban megírtuk, a ZTE is tulajdonos váltás előtt állhat, igaz, amikor ezt jeleztük, még arról szóltak a háttéregyeztetések, hogy Lendván vállal majd szerepet Végh…
 
A Honvéd tehát eladó és van még egy fontos dolog: ha a klub megkapja használatra az új utánpótlás-központot, akkor arra is rengeteg pénzt kell fordítani és ugye eddig ezzel a tétellel nem kellett számolni a költségvetésben.
 
Hemingway pedig minden fillérre odafigyel…
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC